BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem igazán tudja a kormány "felbeszélni" a forintot

Gyengültek a tengerentúli indexek tegnap a ciprusi hírekre – írják az Erste elemzői. Nap végére sokat visszanyert erejéből a forint, de ma reggel újra kisebb gyengülés látható. Kérdéses, hogy meglesz-e Ciprusban a parlamenti többség a bankbetétek megadóztatására.

Tegnap nap végére némileg javult a hangulat és erősödni tudott a forint, ma reggel viszont újra kisebb gyengülés látható. A 307,5 forintnál látható szint egyelőre tartja magát, nem tudott tartósan e fölé kerülni az euró árfolyama. A trend azonban továbbra is felfelé mutat, és ha elesik ez a szint, érdemben tovább emelkedhet a kurzus.

Rövid hazai piaci áttekintés:

A forint tegnap nap közben igen gyenge szinteken is megfordult, a nap második felében azonban némi erősödés következett be. Összességében azonban továbbra is nagyon gyenge szinteken jár a forint árfolyama, és bár tegnap Cséfalvay Zoltán államtitkár, ma pedig Kósa Lajos fideszes politikus is arról beszélt, hogy túl gyenge a forint, ezek a szavak nem igazán hatottak pozitívan a hazai fizetőeszközre. A forint alól egyrészt a jegybank folyamatosan „vágja kifelé” a kamatot, másrészt (és ez fontosabbnak tűnik) továbbra sem lehet tudni, milyen nem konvencionális eszközökhöz folyamodhat a nemzeti bank új vezetése, vagy valóban le akarja-e váltani a kormány a devizahiteleket.

Az állampapírpiacon folytatódott a hónapok óta látható tendencia, miszerint a hosszabb lejáratú állampapírok hozama emelkedik (értékük csökken), miközben a várható további kamatcsökkentések miatt a hozamgörbe rövid végén hozamcsökkenés látható. Az éven belüli lejáratokon így főképp hozamcsökkenést láttunk, az éven túli lejáratokon azonban 1-5 bázispontos hozamemelkedés következett be tegnap. Ma 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukciót tart az adósságkezelő, 50 milliárd Ft a felajánlott mennyiség.

Nemzetközi helyzetkép:

Napon belül nagyot mozgott az euró-dollár értéke, ami a hétvége utáni kereskedést réssel kezdte lefelé, később viszont fordulni tudott és minimálisan a nyitó érték fölé emelkedett, de még így sem tudta betölteni a rést. A devizapár mozgását főleg a Ciprussal kapcsolatos fejlemények határozták meg és határozhatják meg a következő napokban is. A ciprusi hírek nyomán összességében a negatív tartományban mozogtak a vezető tengerentúli indexek (Dow -0,43 százalék, Nasdaq -0,34 százalék, S&P500 -0,56 százalék). Gyengén kezdték a kereskedést a nyugat-európai börzék is, és az egész napos emelkedés ellenére sem tudtak pluszban zárni (FTSE100 -0,49 százalék, DAX -0,4 százalék, CAC40 -0,5 százalék). Ázsiában a Nikkei 2,02 százalékot, a Shanghai index 0,4 százalékot emelkedett, a Hang Seng azoban 0,06 százalékot veszített értékéből.

A kockázatkerülő hangulat miatt az arany árfolyama is lendületet vett, 1.597 dollárról egészen a 30 napos mozgóátlagig, 1.605 dollárig emelkedett a kurzus. Tegnap nagyot mozdult napon belül a WTI kőolaj árfolyama, a 93,2 dolláros nyitást követően 91,7 dollárig szúrt le az árfolyam, ahonnan zárásra sikerült 93,7 dollárig visszakapaszkodnia. A határidős indexek többnyire mínuszban voltak ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Továbbra sincs megegyezés a ciprusi mentőcsomagról. A szavazást még tovább halasztották, így arra lehet, hogy a mai nap sem kerül sor. A betéteket terhelő járulék mértéke továbbra sem tisztázott, mindössze annyi látszik biztosnak, hogy az EU 5,8 milliárd euró értékű bevételt szeretne ebből elérni, de a részletes terv kidolgozását illetően Ciprus nagyfokú rugalmasságot kaphat. Felmerült annak lehetősége is, hogy a járulék miatt elszenvedett veszteséget kompenzálnák és helyette földgáz fedezetű kötvényeket bocsátanának ki. Feltételezések szerint Ciprus jelentős mértékű offshore gázkészlettel rendelkezhet, azonban ennek kitermelése éveket vehet igénybe és sok a bizonytalanság körülötte. Ami biztosnak tekinthető, hogy a bankfiókok ma és holnap is zárva tartanak, azonban az ATM automaták működnek.

Enyhült a szabályozási szigor Kínában, lebontották azokat az adminisztratív korlátokat, amelyek eddig távol tartották a külföldi alapkezelőket. Az új szabályozásnak köszönhetően a nemzetközi cégek is értékesíthetnek befektetési alapot kínai befektetők számára.

A tegnap publikált NAHB házárindex gyengébb lett a vártnál a tengerentúlon, a februári 46 pont után 47 pontot vártak az elemzők, ezzel szemben 44 pontra süllyedt a mutató.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.