BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

S&P500: Lesz-e új történelmi csúcs?

A történelmi záró csúcstól 14 pontra, a történelmi csúcstól pedig 24 pontra van az S&P500 index, így a befektetők azon spekulálnak, hogy a héten meg lesz-e a csúcsdöntés – írják az Erste elemzői.

A DAX-ban is hasonló a helyzet, hiszen a DAX is kb. 120 pontra van a csúcstól, egy jobb napon pedig akár 200 pontot is tudott menni mostanában. Ha a rövidtávú indikátorokat szemlélem, akkor akár ma is meg lehet az új csúcs, de valószínűbb a holnapi nap.

Közben a BUX-ot szemlélve azt láthatjuk, hogy az a nagy, látványos betegség lehullóban van róla (köszönhetően az amerikai és az európai indexek kicsattanó hangulatának) és stabilan felkúszott a 20-30 napos mozgóátlagok fölé. Ráadásul mintha egy trendfordító alakzatot akarna létrehozni, hogy aztán abból, 20.000 pont környékére emelkedjen az index. Persze előtte még akár csökkenhet is, de annak nem kéne többnek lennie a 20 napos mozgóátlag vissza tesztjénél.

USA:

- Rosszul indult a kereskedés pénteken a tengerentúlon, de a kezdeti csökkenést emelkedés váltotta fel, és zárásig kitartott a jó hangulat (Dow 0,47 százalék, Nasdaq 0,37 százalék, S&P500 0,44 százalék).
- Tegnap kezdetét vette a nyári időszámítás a tengerentúlon, ami azt jelenti, hogy 5 órára módosult az időeltolódás, vagyis a piacok 14:30-kor nyitnak.
- A Dow legjobban teljesítő komponense a Walt Disney (1,9 százalék) volt, de a kedvezőbb februári értékesítési számokat publikáló McDonald’s is jól teljesített (1,6 százalék).
- Kiugróan jók lettek pénteken a munkaerő-piaci adatok, a várt 165 ezer helyett 236 ezerrel nőtt februárban a nem-mezőgazdasági foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, a munkanélküliségi ráta pedig négyéves mélypontra, 7,9 százalékról 7,7 százalékra süllyedt, ami egyébként a várakozásnál is jobb, mert stagnálásra számítottak.
- A Google 10 százalékos létszámleépítést tervez a Motorola Mobility leányvállalatánál, ami 1.200 főt jelent összesen.
- Ma nem publikálnak fontos makroadatokat.

Európa:

- Európában is jó volt a hangulat, emelkedéssel zárták a kereskedést a főbb indexek (FTSE100 0,7 százalék, DAX 0,58 százalék, CAC40 1,22 százalék).
- A 10 éves spanyol kötvényhozam 4,83 százalékra süllyedt pénteken, ami 2010 novembere óta nem látott érték.
- Pénteken leminősítette az olaszokat a Fitch Ratings, az eddigi „A-„-ról egy fokkal „BBB+”-ra rontotta az államadósság besorolást.

Olaj, arany:

- Kismértékben, 91,72 dollárra gyengült az amerikai WTI típusú kőolaj ára ma reggel a pénteki kedvező amerikai foglalkoztatottsági adatok ellenére.
- Az arany kurzusa 1.581 dollár körül volt ma reggel, szintén alig változott. Az arany árának csökkenése elsősorban a kockázatkeresés csökkenése miatt következett be.

Devizák:

- Péntek délelőtt és kora délután is erősödni tudott a forint az euróval szemben, és az árfolyam még 297 alá is benézett egy rövid időre. Azonban később a befektetők megijedtek arra a hírre, hogy a két, még Simor András által kinevezett alelnök hatáskörét szűkítették és bár továbbra is alelnökök és ezzel együtt a Monetáris Tanács tagjai maradnak, azonban a jövőben egy lényegesen szűkebb területért fognak csak felelni. A bejelentést követően rövid időn belül ismét 300 közelébe emelkedett az EUR/HUF árfolyam.
- Brutális dollárerősödést hozott a jó amerikai munkanélküliségi adat. A hivatalos statisztika szerint a munkanélküliség 7,7 százalékra csökkent, ami jelentős előrelépésnek tekinthető és azt jelzi, hogy az amerikai gazdaság jobb helyzetben van, mint azt korábban gondolhatták a befektetők. Az alacsony munkanélküliség pedig azt is jelenti, hogy korábban elérhetik a 7 százalékos munkanélküliségi rátát, amihez a FED a QE3 programot kötötte. Az eszközvásárlási program leállítása pedig erősíti a dollárt az euróval szemben. Az EUR/USD értéke a nyitó 1,3107-ről 1,3005-re esett.

Távol-Kelet:

- A Nikkei 0,53 százalékot, a Hang Seng 0,28 százalékot emelkedett, míg a Shanghai index 0,5 százalékot csökkent ma reggel.
- A hétvégén megjelenő kínai makroadatok nem lettek kedvezőek, de az ázsiai piacok a pozitív globális hangulatnak köszönhetően emelkedni tudtak.
- Kínában az infláció 3,2 százalék lett, szemben a várt 3,0 százalékkal, ami azt is jelenti, hogy a jegybanknak csak korlátozott mozgástere van egy esetleges gazdaságélénkítő program elindításában.
- Az ipari termelés is elmaradt a várttól, „mindössze” 9,9 százalékkal növekedett, szemben a várt 10,6 százalékkal.
- Az új hitelkihelyezések sem a vártnak megfelelően alakultak Kínában. 620 milliárd jüan hitelkihelyezésre került sor februárban, ami 80 milliárddal alacsonyabb a várt értéknél.

Határidős piacok: Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Vállalati hírek

- Az eredmények közzétételét követő pénteki OTP konferenciahívás legfőbb témája az idei növekedési kilátások voltak. Ezek alapján a bank jelentős hitelállomány növekedést vár, azonban ennek forrása  elsősorban Magyarországon kívülről érkezhet. Elsősorban Oroszországban, Ukrajnában, Romániában és Szlovákiában, de ambiciózus célként 10 százalékos növekedést tűztek ki a magyar vállalati hitelek piacán is. Kedvező hír, hogy arra számítanak, hogy a kockázati költség néhány 10 milliárd forinttal csökkenhet a 2012-es 254 milliárd forinthoz képest. A nem teljesítő hitelek jelenlegi 80 százalékos fedezetsége megfelelő, az némi puffert is tartalmaz.

- Az OTP 2013. március 7-én 4.924 darab, március 8-án pedig 6.299 darab törzsrészvényt értékesített javadalmazási politikája keretében, így a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 4.064.978 darabra (1,45 százalék) változott.

- Az ANY Biztonsági Nyomda április 10-én tartja éves rendes közgyűlését. Az igazgatóság részvényenként 43 forintos osztalék kifizetését javasolja, ami a saját részvények számát is figyelembe véve 44,34 forintos tényleges osztalékot jelent. Az osztalékfizetés május 15-én kezdődhet. A kifizetendő osztalék a cég tavalyi év végi készpénzállományának mintegy harmada. Az igazgatóság a közgyűlés felhatalmazásának egy évvel történő meghosszabbítását kéri az alaptőke 20 százalékáig terjedő saját részvény vásárlásra vonatkozóan.

- A PannErgy április 30-án tartja közgyűlését, melynek napirendjén a szokásos pontok mellett egy új vezetői részvényopciós program elfogadása is szerepel. A részletes közgyűlési előterjesztések április 8-től lesznek elérhetők.

- Az E-Star ugyanazt az egyezségi javaslatot terjesztette a kötvényesek elé, mint korábban, vagyis a 17 milliárd forintnyi kötvényt 50 millió újonnan kibocsátandó részvénnyé alakítanák át 367 forintos árfolyamon. A kötvények átalakítása után a részvények fair értéke 10-es P/E-vel számolva 20 forint lenne, figyelembe véve a cég által benyújtott üzleti tervet is. A korábbi bejelentések alapján úgy tűnik, hogy közel a megállapodás.

- Április 2-től bekerül a BUX indexbe az ANY Biztonsági Nyomda és a Rába. A CETOP20-as régiós indexbe pedig bekerül a VIG, és kikerül belőle a Philip Morris.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.