BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödőben a forint árfolyama

Javult a hangulat a tengerentúli piacokon, emelkedtek az indexek – írják az Erste elemzői. Erősödött tegnap a forint a jó nemzetközi hangulatban. Varga Mihály szerint még nem érte el az alapkamat a „küszöbértéket”, de már közelíthet hozzá.

Az euró árfolyama a forint tegnapi erősödésével ki tudott kerülni a 307,5-303 forint közötti sávból. Ma reggel 302 forint alatt kereskedtek az euróval. A következő szintek 301,5, majd 300 forintnál találhatóak, ezeket veheti célba a kurzus. A jó hangulatban a további erősödés rövid távon nem tűnik lehetetlennek.

Rövid hazai piaci áttekintés:

Igen jó volt tegnap a nemzetközi hangulat, ami támaszt adott a forintnak, ugyanakkor az is érdekes, hogy a jó nemzetközi hangulatban a régiós fizetőeszközök (lengyel zloty, cseh korona) inkább gyengülni kezdtek. A tegnapi beszerzési menedzser index adatok Európa szerte a továbbra is a gyenge kilátásokra utalnak, ugyanakkor Magyarországon elég jó lett a beszerzési menedzser index. A kamatkilátásokkal kapcsolatban Varga Mihály tegnapi kommentárja volt érdekes, aki arról beszélt, hogy az alapkamat még nem ért el egy olyan szintet, ami alatt már hozamemelkedések következnének be, de hamarosan elérhet erre a szintre az irányadó ráta a miniszter szerint. A határidős kamatláb-megállapodások szerint akár 4 százalékig is csökkenhet az alapkamat az év végéig, de a magas külső adósság és devizaadósság miatt valószínűtlen, hogy 4 százalék alá tud csökkenni az irányadó ráta.

Az állampapírpiacon tegnap a hozamok csökkenését mérte az adósságkezelő. Eközben a három hónapos diszkontkincstárjegy aukciónál a szokásostól eltérően most nem volt a tervezett felett értékesítés, mivel a vételi ajánlatok nem érték el az utóbbi időben megszokott, magas szintet. 50 milliárd forintot értékesített így az ÁKK, 4,72 százalékos átlaghozam mellett.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon a hét eleji dollárgyengülést tegnap dollárerősödés váltotta fel. Az árfolyam 1,284-ről 1,281-ig csökkent, majd a reggeli órákban 1,28-ig süllyedt tovább a kurzus. A trend csökkenő irányba mutat, ezért rövidtávon további dollárerősödés várható.

A tengerentúli börzéken jó hangulatban telt tegnap a kereskedés, az S&P500 és a Dow Jones még soha nem tudott ilyen magasan zárni (Dow 0,61 százalék, Nasdaq 0,49 százalék, S&P500 0,5 százalék). Erős emelkedéssel zárták a tegnapi kereskedést a nyugat-európai börzék is (FTSE100 1,24 százalék, DAX 1,91 százalék, CAC40 1,97 százalék).

Ázsiában méretes emelkedéssel zárt a japán börze, a kínai indexek viszont mínuszba fordultak (Nikkei 2,99 százalék, Hang Seng -0,08 százalék, Shanghai -0,21 százalék). Kétnapos jegybanki ülés veszi kezdetét ma Japánban, ahol bemutatkozik az új jegybankelnök Kuroda is. A piac lazító lépések bejelentését várja, ha nem lesz QE program, akkor csalódás jöhet a piacon. A kínai HSBC szolgáltató szektor beszerzési menedzser index márciusban 52,1-ről 54,3 pontra emelkedett.

Az árupiacon az amerikai WTI ára ma reggel 96,55 dollár volt, ami kismértékű csökkenést jelent, köszönhetően a növekvő készletadatoknak és egy texasi vezeték leállításának, ami a Mexikói-öbölből Kalifornia felé szállított volna kőolajat. Az arany viszont jelentősen zuhant egészen 1,565 dollárig – úgy tűnik, a félelem eltűnőben van a piacokon. Mérsékelt csökkenést mutatnak reggel a határidős részvényindexek.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Az USA-ban az ipari cikkek rendelésállománya a várt 1,8 százalék helyett 3 százalékkal emelkedett februárban. A januári adatot -2 százalékról -1 százalékra módosították. A kedvező adat mögött a nagyobb légiipari megrendelések állnak. AZ IBD/TIPP gazdasági hangulatindex 46,1 helyett 46,2 pontra emelkedett az előző havi 42,2 pontról. A gépjármű-értékesítési adat a vártnak megfelelően 15,3 millió lett márciusban.

Dennis Lockhart, az atlantai Fed elnöke szerint a Fed-nek néhány hónapig “várni és figyelnie” kell, mielőtt úgy döntene, hogy szigorít kötvényvásárlási programján. Több hónapnyi pozitív adatsor után – főként a foglalkoztatottsági adatok esetében – értékelné úgy a Fed elnök, hogy a gazdaság jó irányba halad, és nem valószínű, hogy ismét negatív irányba fordulnak a folyamatok.

A feldolgozóipari beszerzési menedzser index az Eurózónában jobban alakult a vártnál, 46,8 pontra emelkedett a 46,6 pontos várakozással szemben. Az Eurozóna munkanélküliségi rátája 12 százalékra emelkedett februárban az egy hónappal ezelőtti 11,9 százalékról, ami megfelelt a várakozásnak.

A ciprusi jegybank várhatóan enyhíteni fog a tőkekorlátozásokon, a jelenlegi 5 ezer euróról 25 ezer euróra emelik az értékhatárt, ami alatt nem kell a jegybank jóváhagyása. A 100 ezer euró feletti betéttulajdonosok a bankbetétek 10 százalékhoz hozzáférhetnek. A ciprusi kormány egy év haladékot is kaphat, így 2017-ig kell teljesítenie a 4 százalékos GDP arányos költségvetési többletet.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.