BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezért lesz drágább a benzin: 10 hónapja nem látott áremelkedés az olajpiacon

Bár pénteken kissé olcsóbb lett az olaj, a hetet mégis közel 6 százalékos emelkedéssel zárta a kurzus.

A WTI kőolaj hordónkénti ára pénteken az előző napi záráshoz képest 64 centtel, 93 dollárra mérséklődött a New York-i árutőzsdén, a záróár mégis azt jelenti: a héten a WTI 5,7 százalékkal drágult – ilyen „ütemes” hét utoljára tavaly júniusban volt. Az árfolyam csütörtökig hat napon keresztül (8 százalékkal) emelkedett – ilyen hosszú rallit utljára tavaly júliusban láttunk.

A pénteki megtorpanás a vártnál gyengébb amerikai GDP-adatnak tudható be: a világ legnagyobb gazdasága az első negyedévben 2,5 százalékkal bővült (évesített ütem), az elemzők 3 százalék feletti adatot vártak. A kereskedők ugyanakkor hangsúlyozzák: ez csupán az első becslés, amelyen a washingtoni kereskedelmi minisztérium pedig a második és a harmadik olvasatokban általában változtatni szokott.

A Brent kőolaj 25 centes napi gyengüléssel 103,16 dolláros hordónkénti áron zárta a pénteki kereskedést, de hétfőtől péntekig az európai benchmark is több mint 3 százalékkal drágult.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.