BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meddig tart ki a 300 forintos szint az árfolyamban?

Gyengült tegnap összességében a forint, reggel 300 forint körül ingadozik az euró – írják az Erste elemzői. Az MNB tegnap a vártnak megfelelően, 25 bázisponttal 4,75 százalékra vágta az alapkamatot.

Az euró kurzusa tegnap többször is járt 300 forint felett, azonban végül 300 alatt zárt, és ma reggel is 300 alatt kezdett a devizapár (azóta enyhe gyengülés látható). Azt is hozzá kell tenni, hogy tegnap, amikor másodszor járt 300 felett az árfolyam, azt már egy álhír okozta, ezért az a mozgás nem mondható megalapozottnak. Mindenesetre a 300-as szintet komolyan ostromolja a kurzus, és ha ez az ostrom sokáig folytatódik, akkor előbb-utóbb átviheti a devizapár a szintet.

Rövid hazai piaci áttekintés:

A forint tegnap érdekes pályát futott be, hiszen egy álhír következtében pár pillanatig komoly gyengülés látszódott a hazai fizetőeszközben, de amint megérkezett a hír, hogy csak a vártnak megfelelő kamatcsökkentést hajtotta végre az MNB, a forint visszaerősödött. A forint azonban láthatóan érdemi gyengülést mutat a múlt csütörtöki jegybankelnöki interjú óta. A jegybanki politika körüli bizonytalanság fennmaradása gyengíti a forintot, mivel egyelőre nem lehet tudni, pontosan hogyan szeretné az április elején bejelentett programját végrehajtani az MNB, valamint nem teljesen világos, mi lesz a kéthetes jegybanki eszközzel.

Az állampapírpiacon tegnap újabb jelentős hozamesést lehetett tapasztalni. Az adósságkezelő adatai szerint a 3 hónapos hozam 15 bázisponttal, a 3-15 éves hozamok 5-17 bázisponttal estek. A 10 éves hozam közép már 5,33 százalékra esett tegnap. Egy hónapja ez az érték még 6,5 százalék felett volt. A tegnapi 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción a tervezett, 50 milliárd forintos értékben adott el papírokat az ÁKK.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon az EURUSD árfolyama a gyenge német PMI adatok hatására 1,3066-ról 1,2996-ig csökkent, ahol a 20, a 30 és a 200 napos mozgóátlagok torlódnak. Jól teljesítettek a tengerentúli piacok, a kezdeti emelkedést követően a nap második felében kissé korrigáltak az indexek, de még így is 1 százalék feletti többlettel zárták a kereskedést. A napon belüli erőteljes megingás egy hackertámadásnak köszönhető, egy álhír okozott pár pillanatra pánikot, de a cáfolatot követően gyorsan helyreállt a nyugalom (Dow 1,04 százalék, Nasdaq 1,1 százalék, S&P500 1,06 százalék).

Erős hegymenetben kapaszkodtak felfelé tegnap a nyugat-európai mutatók (FTSE100 2 százalék, DAX 2,41 százalék, CAC40 3,58 százalék).

Ázsiában a Nikkei 2,06 százalékot, a Hang Seng 1,48 százalékot, a Shanghai index 0,98 százalékot emelkedett.

Az árupiacon a tegnapi jó hangulat 89,6 dollárig emelte az amerikai WTI kőolaj árát, amihez hozzájárult, hogy az amerikai készletek 845 ezer hordóval csökkentek a héten az API jelentése alapján. Az arany ára 1,427 dollárig nőtt, a fejlődő piacok fizikai arany vásárlásáról szóló pozitív hírek hatására. A határidős indexek többsége kis pluszban van ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Tegnap az MNB a vártnak megfelelően, 25 bázisponttal 4,75 százalékra csökkentette az irányadó rátát. A lépés várható volt; a meglepetés az lett volna, ha a 38 éves mélyponton lévő infláció és az elmúlt hetekben sokat csökkent piaci kamatszintek mellett nem csökkent az MNB. Várakozásunk szerint júliusra 4 százalékig lehet csökkenteni az alapkamatot, azt követően azonban megállhat a kamatcsökkentési ciklus. A döntés utáni monetáris tanácsi közlemény nem tartalmazott információt az áprilisban bejelentett, nem konvencionális intézkedésekről.

Az USA-ban az újlakás-értékesítések száma 1,5 százalékkal 417 ezerre emelkedett márciusban, az előző havi 411 ezerről, ami megfelelt a várakozásoknak.

Gyengére sikerült tegnap a német feldolgozóipari beszerezési index. A piac az előző havihoz hasonló értéket, 49 pontot várt, ezzel szemben 47,9 pontra süllyedt a mutató áprilisi értéke.

Az Eurózóna ipari beszerzési menedzser index értéke szintén a várt alatt maradt, 46,8 ponttal szemben 46,5 pontra csökkent áprilisban a mutató.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.