BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Erste emelte a Richter célárát

Nem sikerült megállapodásra jutniuk a republikánusoknak és a demokratáknak Amerikában, aminek eredményeként az állam működésében leállás következhet be, ami becslések szerint 800 ezer embert érinthet. A 17 éve nem látott, rendkívülinek nevezhető esemény nem rángatta meg a piacokat, olyannyira nem, hogy napon belül az amerikai piacoknak is sikerült emelkedniük. Így miközben fél szemünkkel az amerikai fejleményekre figyelünk, némi optimizmussal nézünk a mai nap elé és kismértékű emelkedésre számítunk a hazai börze vonatkozásában, írják az Erste elemzői.

USA:

- A tengerentúli költségvetéssel kapcsolatos viták, illetve az olasz belpolitikai válság a mélybe lökte a piacokat, bár napon belül enyhe emelkedést láthattunk a tengerentúlon (Dow -0,84 százalék, Nasdaq -0,28 százalék, S&P500 -0,58 százalék).
- A Dow Jones index tagjai közül csak a Cisco (0,6 százalék) tudott emelkedni, a leggyengébben a Procter & Gamble (-2 százalék) és a Coca Cola (-1,5 százalék) teljesített.
- Az amerikai kongresszusban nem sikerült megállapodásra jutni az áthidaló költségvetéssel kapcsolatban, így közép-európai idő szerint kedd reggel hat órától egyes kormányzati intézmények felfüggesztették a működésüket. Ez 800 ezer ember esetében jelenthet kényszerszabadságot. A törvényhozás ma délután ül össze tárgyalni. Legutóbb 17 évvel ezelőtt fordult elő részleges fizetésképtelenség az USA-ban.
- Tegnap egy makroadatot láthattunk, a chicagoi beszerzési menedzser index értéke 53 pontról 55,7 pontra emelkedett, felülteljesítve az 53,7 pontos konszenzust.
- A következő makroadatok lesznek ma: az építőipari kiadások augusztusi értékét, az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index szeptemberi értékét, illetve gépjármű értékesítési adatokat publikálnak (ennek egy részét azonban nem biztos, hogy publikálják a leállás miatt).

Európa:

- A negatív oldalon fejezték be a kereskedést a nyugat-európai börzék (FTSE100 -0,78 százalék, DAX -0,78 százalék, CAC40 -1,05 százalék).
- Az eurózónából ipari beszerzési menedzser indexet, és munkanélküliségi rátát publikálnak.

Olaj, arany:

- A WTI ma reggel 101,9 dolláron állt annak ellenére, hogy tegnap a kongresszus nem tudott dönteni a költségvetési plafon emeléséről, ami azzal fenyeget, hogy leáll az USA gazdasága.
- Az arany 1.335 dolláron állt ma reggel, ami lényegében a tegnapi árszint. A szereplők itt is a költségvetési vitát tekintik a fő tényezőnek.

Devizák:

- Az EUR/HUF árfolyama a tegnapi kereskedés során 298,71-ről 296,99-re csökkent. Az árfolyam a rövidtávú mozgóátlagokat érintve még pénteken kezdett korrekcióba. Az árfolyam csökkenése tovább folytatódhat és megközelítheti a 200 napos mozgóátlag 296,57-ös értékét.
- Az EUR/USD árfolyam továbbra is 1,35 körül billeg. Az árfolyam a tegnapi kereskedés során 1,3494-ről 1,3527-re emelkedett.

Távol-Kelet:

- A hongkongi és a kínai tőzsde is zárva tartott ma, miközben a Nikkei index 0,4 százalékot emelkedett.
- A japán miniszterelnök, Shinzo Abe bejelentette, hogy az áfát a korábbi 5 százalékról 8 százalékra emelik fel 2014 áprilisától kezdve, hasonló lépésre 1997-óta nem volt példa Japánban. A nap hátralévő részében egy gazdaságélénkítő csomagot fog bejelenteni a miniszterelnök, azonban ennek nagyságát egyelőre még nem hozták nyilvánosságra. A várakozások szerint 51 milliárd dolláros lehet a csomag.
- Japánban a várt és a múlt havi 3,8 százalék helyett 4,1 százalék lett a munkanélküliségi ráta augusztusban.
- A HSBC által tegnap publikált kínai PMI adathoz hasonló eredményt mutatott a hivatalos kínai statisztika is, ami a vártnál kisebb mértékben, mindössze 51,1 pontra emelkedett a várt 51,6 pont helyett.

Határidős piacok: Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Vállalati hírek

- Ma megjelent angol nyelvű gyógyszer szektor elemzésünkben 4.527 forintról 4.780 forintra emeltük Richter célárunkat. Ajánlásunk továbbra is Vétel. Továbbra is erős a K+F, az árbevételre kedvezően hat hogy kiterjesztik az Esmya indikációját és az, hogy az amerikai gyógyszerfelügyelet várhatóan jóváhagyja a cariprazine hatóanyagú készítményt. Pozitív löketet adhat az is, hogy a papír nagy valószínűség szerint visszakerül az MSCI indexbe. Az Egis a Celltrionnal való együttműködés, az esetleges vállalatfelvásárlások, de főként a nemrég bejelentett Servier vételi ajánlat miatt került a figyelem középpontjába. Az Egis esetében ajánlásunkat Vételről Tartásra csökkentettük, célárunkat pedig a Servier ajánlatával összhangban 28.000-ra forintra módosítottuk.

- Elemzői napot tartott tegnap a Magyar Telekom , ahol elhangzott, hogy a vállalat tartani fogja osztalékpolitikáját, vagyis a 30-40 százalék közötti eladósodottságot, ami praktikusan az osztalék csökkenését jelenti. Újabb frekvenciatendert várhatóan az idei negyedik negyedévben, vagy a jövő év első negyedévében írnak ki. Ez egyébként 120 milliárd forinttal szerepel a 2014-es évi költségvetésben. A mi előrejelzésünk szerint ebből 31 milliárdot fizet majd a Magyar Telekom. A cég eladósodottsága jelenleg 41,8 százalék, ezért arra számítunk, hogy a korábbi 50 forintos osztalék drasztikusan, 10 forintra csökken, de akár azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy a cég nem fizet osztalékot. A cég megerősítette idei tervszámait, és közzétette a következő három évre vonatkozó várakozását. Az árbevétel növekedés üteme 2 százalék lehet 2014 és 2017 között, az EBITDA 6-8 százalékkal csökkenhet 2014-ben a 2012-es adathoz képest. Az EBITDA 2017-re az idei szint fölött lehet. A cég jövőre 87 milliárd forintot fordíthat beruházásokra, 2017-ben pedig 80 milliárdot. A cég EBITDA várakozásait optimistának tartjuk. A papír árfolyamára alapvetően az osztalék csökkenése nyomhatja rá a bélyegét.

OTP, FHB : Varga Mihály tegnap egy újabb adóról tett említést. Eltörölnék ugyan a kártyás tranzakciók után az illetékfizetési kötelezettséget, de helyette a bankok céltartalék csökkentésére vetnének ki 19 százalékos adót. A céltartalék nagysága 84 milliárd forint, így az erre kivetett adó maximális mértéke 16 milliárd forint lehet, mint egyszeri tétel, ezzel szemben a bankkártyás tranzakciók adójának változása 5 milliárd forintos megtakarítást jelentene a bankoknak. Összességében a hatás marginális a bankokra nézve.

Gazdasági hírek

- Varga Mihály tegnap benyújtotta a parlamentnek a 2014-es költségvetést. A GDP arányos hiánycél 2,9 százalék, a tervezett GDP növekedés 2 százalék, az inflációs cél 2,4 százalék. Az általános tartalék 220 milliárd forint, vagyis a GDP 0,7 százaléka.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.