BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyelőre megállíthatatlannak tűnik a forint

Tovább araszolt lefelé az EUR/HUF kurzusa, 294 körül mozog az árfolyam, ami három hónapos mélypont. A nemzetközi optimizmus továbbra is támogatólag hat a hazai devizára, a jelenlegi technikai kép alapján, rövid távon 292-ig is csökkenhet az euró forintban mért árfolyama, írják az Erste elemzői.

A forint három hónapos csúcsra erősödött az euróval szemben, a dollárral szemben pedig 8 hónapja nem látott szintekre jutott a hazai fizetőeszköz. A középtávú kép azonban már borúsabb, az év vége felé inkább a 300-as szintek felé mozdulhat a forint, amit a Fed QE3 kivezetéstől való félelem, a devizahiteles mentőcsomag negatív hatásai hajthatnak. Ráadásul a forint fő védműve, a kamatkülönbözet egyre inkább olvad a jegybanki alapkamat fokozatos vágásával, egy pénzügyi turbulencia során akár nagyobb forintgyengülésre is lehet számítani.

A tegnapi kötvényaukció kimondottan szép eredményeket hozott. 43 milliárd Ft-tal szemben 54 milliárd Ft-nyi hosszú lejáratú állampapírt értékesített sikerrel az ÁKK, ráadásul az aukciós hozamok a referencia hozamokat is alulmúlták. A 10 éves kötvények 5,51 százalékos, az 5 évesek 4,78 százalékos, míg a 3 éves papírok 4,32 százalékos átlaghozam mellett keltek el, ami 10-15 bázispontos csökkenést jelent a szerdai referenciahozamokhoz képest. Tegnap 5,59 százalékos hozam alakult ki a 10 éves államkötvények piacán.

Nemzetközi helyzetkép:

A devizapiacon a nyitó 1,3535-ös árfolyamról egészen 1,3675-ig emelkedett az EUR/USD árfolyama, azonban ma reggel már egy korrekció figyelhető meg. Emelkedéssel indultak tegnap a tengerentúli börzék, az S&P500 index történelmi maximumra kapaszkodott, de a Dow Jones a napon belüli erősödés ellenére sem tudott a pozitív oldalon zárni (Dow -0,01 százalék, Nasdaq 0,61 százalék, S&P500 0,67 százalék). Vegyesen mozogtak tegnap a nyugat-európai piacok (FTSE100 0,07 százalék, DAX -0,38 százalék, CAC40 -0,09 százalék). Ázsiában a Hang Seng 1,1 százalékot, a Shanghai index 0,6 százalékot emelkedett, miközben a Nikkei index értéke 0,2 százalékot csökkent. Az árupiacon az arany árfolyama az 1.282 dolláros nyitás után száguldani kezdett, és a 30 napos mozgóátlagot megérintve 1.315 dollárig rallyzott. A reggeli kereskedésben 1.310 dollárig korrigált az arany. A kőolajban szerdán lepattant az árfolyam a 20 napos mozgóátlagról, amelyet csütörtökön további csökkenés követett, és a 100 dolláros lélektani szint megérintése után 100,9 dollárig kapaszkodott vissza a kurzus. Folytatódhat az olaj esése a 98 dolláros támaszig. A főbb határidős piacok a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

Az USA-ban a friss munkanélküli segélykérelmek száma a várt 330 ezerrel szemben 358 ezerre emelkedett múlt héten.

A kínai GDP év/év alapon 7,8 százalékkal emelkedett a harmadik negyedév során, mely a legjobb idei növekedési adat eddig. A GDP bővülés megfelelt a piaci várakozásoknak, de a kormány 7,5 százalékos előrejelzését meghaladta.

A devizahiteles mentőcsomag kapcsán körvonalazódni látszó terv, vagyis egy végtelenített, gyűjtőszámla nélküli árfolyamgát rendszer számos kérdést vet fel. Egyrészt, hogy milyen EUR/HUF és CHF/HUF árfolyam mellett rögzítik a törlesztő-részleteket, másrészt, hogy az állam vállal-e át a terhekből és az árfolyamkockázatból. Ha nem, akkor a forintpiac hatás igen negatív lehet, hiszen ez esetben a bankoknak a kinyíló hatalmas devizapozíciójukat fedezniük kell, ami igencsak megterhelné a forintpiacot, vagy az MNB devizatartalékait. Rogán Antal tegnap pénzügyi rezsicsökkentésnek nevezte a mentőcsomagot, illetve a havi két készpénzfelvételt.

Palotai Dániel, MNB elemzési igazgató szerint további tér van a kamatcsökkentésekre, ami összhangban van a mi 3 százalékos év végi alapkamat előrejelzésünket. Az igazgató szerint kulcsfontosságú az infláció alakulása, ám azt elismerte, hogy a dezinflációs folyamatokat egyszeri tételek is segítik. Ez azonban Palotai szerint kivételes alkalom arra, hogy az MNB alacsony szinten horgonyozza a lakosság inflációs várakozásait. A jegybankár szerint a devizatartalékok jelenlegi szintje (31 milliárd euró) elegendő, amit ráadásul folyamatosan növel a beáramló EU forrás. A devizahiteles mentőcsomagról, illetve annak esetleges devizatartalékra vonatkozó hatásáról nem beszélt.

A KSH közleménye szerint augusztusban a nemzetgazdaságban a bruttó bérek 4,7 százalékkal nőttek, meghaladva a vártat. A nettó keresetek emelkedése 6,2 százalékos volt, ami az augusztusi 1,3 százalékos inflációt is figyelembe véve 4,8 százalékos reálbér-emelkedést jelent nemzetgazdasági szinten.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.