BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kissé gyengült a forint árfolyama

Kissé gyengült a forint árfolyama tegnap az euróval szemben, s a zárás a 296-os szinten történt. Ma reggel viszont már kisebb erősödéssel nyitott a kurzus, úgy tűnik, marad az oldalazás. Továbbra sem látunk érdemi változást a technikai képen. Amennyiben az EURHUF meggyőzően áttörné a 200 napos mozgóátlagot, lefelé 294-nél, azt követően 290-292 forint körül látszanak fontosabb támaszszintek, írják az Erste elemzői.

Összességében továbbra sem mutatkoztak nagy mozgások a forint árfolyamában. Kisebb forintgyengülést láthattunk tegnap, miután az amerikai adósságplafonnal kapcsolatos patthelyzet a republikánusok és a demokraták között kicsit oldódni látszik, ami erősítette a dollárt. Tegnap tették közzé az MNB szeptemberi kamat-meghatározó ülésének rövidített jegyzőkönyvét, amiből kiderült, hogy hat tanácstag szavazott a 20bp-os kamatvágásra, míg egy tag a 10bp-os kamatcsökkentést támogatta. A jegyzőkönyv nem változatott a kamatpályáról kialakult képünkön: további kamatcsökkentéseket várunk, egészen a 3 százalékos alapkamat-szint eléréséig. Továbbra is úgy látjuk, hogy ez az elkövetkező hetekben, hónapokban inkább a forint gyengülés irányába mutató tényező lesz majd.

Tegnap az állampapírok másodpiacán vegyes irányú hozammozgások látszottak. A 3-15 éves lejáratokon enyhe, 1-3bp-os felfelé korrekció történt a szintekben. Ma 12 hónapos DKJ aukció lesz. Az új sorozatból a felkínált mennyiség 50 Mrd forint lesz. 

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon nagyot erősödött tegnap a dollár az euróval szemben, az árfolyam 1,3573-ról 1,3524-re, a 20 napos mozgóátlag szintjére csökkent le, ahogy a részvénypiacok is a megnyugvás jeleit mutatták. Tegnap felemásan zártak a vezető tengerentúli részvények. A napot eséssel kezdték a piacok, de félidőben pozitív irányba fordult a hangulat és a Nasdaq kivételével ledolgozták a veszteséget az indexek (Dow 0,18 százalék, Nasdaq -0,46 százalék, S&P500 -0,03 százalék). Ázsiában a Nikkei 1,12 százalékot, a Hang Seng és a Shanghai index egyaránt 0,9 százalékot emelkedett. A japán piacot elsősorban a jen gyengülése húzta felfelé. Az árupiacon tegnap 2 százalékot esett az olaj, azután, hogy a várt 940 ezer hordó helyett 6,8 millió hordóval növekedtek a készletek. Ma reggel már kismértékű emelkedést látunk, de nem vagyunk optimisták az olaj tekintetében, hiszen erőteljes kereslet csökkenés látható az autózási szezon végével, a tél közeledtével. A várható amerikai egyezség nem tesz jót az arany árfolyamának. Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

A piaci várakozásoknak megfelelően Barack Obama Janet Yellent jelölte a Fed élére. Az új jelölt erőteljesen „galamb” szemléletű, vagyis a munkanélküliségre fekteti a hangsúlyt.
 
A szeptemberi Fed ülés jegyzőkönyvéből az derül ki, hogy az amerikai jegybank meg van győződve róla, hogy el kell kezdeni csökkenteni az eszközvásárlási programot.

Formálódik a megoldás az adósságplafon körüli vitában. Obama ugyanis hajlandó tárgyalni a republikánusokkal, ha előtte legalább rövidtávú megállapodás születik az adósságplafon emeléséről. A Moody’s szerint Amerika akkor sem veszítené el a legjobb AAA besorolását, ha a kongresszus nem szavazná meg az adósságplafon emelését, és az adósságát is fizetné tovább.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.