BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A részvénypiacok emelkedését várják az idén

Megkezdődött a világgazdasági fórum Davosban. Egy gyors felmérés szerint a résztvevő milliárdos üzletemberek a részvénypiacok emelkedését várják az idén. Szerintük is véget ért a válság, és a gazdasági növekedés mellett a hozamok továbbra is alacsonyan maradhatnak, ami jó a részvénypiacoknak. Alapvetően egyetértünk ezzel a képpel, ugyanakkor megjegyezzük, hogy szerintünk az emelkedés jellege meg fog változni - írja az Erste elemzése.

Mostantól sokkal közelebbről kell nézni a cégeket. Mélyebben meg kell érteni őket, és meg kell találni a valós értékeket ahhoz, hogy profitot lehessen csinálni a piacon. Ugyanis a piac közel van ahhoz, hogy a „normál üzemmódú” működésről beszéljünk.

Az árazások kezdnek visszatérni a szokásos szintre, innen pedig a vállalti profitbővüléssel lehet dobbantani, vagyis azokat a részvényeket kell keresnünk, amelyek az elkövetkező években jelentős profitbővülést fognak felmutatni. Szerencsére úgy tűnik, hogy ezekből még mindig bővelkedünk. Így nem lepődünk meg, ha ma is emelkedni fognak a nemzetközi piacok, melyet a BUX is követhet.

USA:
- A hétfői kereskedési szünnap után tegnap eséssel nyitottak a piacok, amit a nap második felében éles fordulat követett, de a Dow Jones így sem tudott a pozitív tartományban zárni (Dow -0,27%, Nasdaq 0,68%, S&P500 0,29%).

- A Blackberry közel 10%-os pluszban zárta a kereskedést, miután az amerikai hadügyminisztérium közzétette, hogy náluk továbbra is a Blackberry a kedvenc telefonmárka. A minisztérium 80 ezer darab telefont rendelt.

- A Nemzetközi Valutaalap tegnap 3,7%-ra emelte a világgazdaság idei várható bővülését, az októberi 3,6%-os előrejelzéssel szemben. Az USA gazdasága a korábban várt 2,6%-kal szemben 2,8%-kal nőhet az idei évben.
- A Verizon Communication tegnap publikált negyedéves eredménye megfelelt a vártnak, a tisztított részvényenkénti profit 66 cent lett a várt 65 centtel szemben. Az árbevétel 3,4%-kal 31,07 milliárd dollárra emelkedett, a várakozás 31,02 milliárd dollár volt.

- Az IBM tegnap zárás után publikálta negyedéves számait, ami vegyes képet mutatott. A cég árbevétele sorozatban a hetedik negyedéve esik, a legutóbbi három hónapban pedig 5,5%-os visszaesést mutatott az előző évhez képest. Az árbevétel 27,7 milliárd dollár lett a várt 28,3 milliárd dollár helyett, a gyenge adat a hardverüzletág rossz teljesítményének köszönhető. A negyedéves profit felülmúlta a várakozást: 6 dollár helyett 6,13 dollár lett, ennek ellenére 2,5%-os mínuszba lendült zárás után az árfolyam.

- A Societe Generale vételről semlegesre rontotta az Apple papírokra vonatkozó ajánlását, az 575 dolláros célár azonban változatlan maradt.

- Az eBay, a Motorola és a United Technologies publikálja negyedéves számait.

Európa:
- A Nemzetközi Valutaalap szerint az euró zóna gazdasága a korábban várt ütemben, vagyis 1 százalékkal bővülhet idén, jövőre pedig 1,4 százalékos növekedésre lehet számítani.

- A német ZEW index a várt 64 pont helyett 61,7 pontra süllyedt januárban, az előző havi érték 62 pont volt.

Olaj, arany:
- A WTI 95,5 dollárig ugrott arra a spekulációra, hogy a hideg időjárás következtében csökkenhet a fűtőolaj és a többi közép desztillátum készlete. Az USA-ban ugyanis újra rendkívüli hideg időjárás van, az átlaghoz képest 10-20 fokkal alacsonyabb hőmérséklettel.

- Az arany 1,240 dollár körül stagnált, némileg a tegnapi árak alatt. Jelentős hír nem befolyásolta az arany jegyzését, továbbra is a monetáris politika változására figyel a piac.

Devizák:
- A forint a tegnap délelőtti órákban jelentősen csökkent az euróval szemben, az árfolyam a nyitó 301,76-ról 303,29-ig emelkedett, majd a 15 bázispontos kamatcsökkentés bejelentését követően megnyugodott a hangulat a devizapiacon, és 302,75-ös árfolyamig korrigált a forint. Ma tovább folytatódik a korrekció, és 302,3 környékén alakul az árfolyam jegyzése.

- Az EUR/USD piacán csak minimális árfolyammozgás volt látható, az árfolyam 1,3552-ről 1,3561-ig emelkedett, és ma reggel sem látható érdemi elmozdulás.

Távol-Kelet:
- A Shanghai index 2 százalékot, a Hang Seng 0,3 százalékot, a Nikkei 0,2 százalékot emelkedett a mai kereskedésben.

- A japán jegybank nem változtatott politikáján, ugyanakkor a 2014-es GDP növekedési várakozást 10 bázisponttal 1,4 százalékra csökkentette. Elemzői várakozások szerint a japán jegybank egy esetleges újabb eszközvásárlást az áprilisi áfa emelést megelőzően jelenthet majd be.

- A kínai index jó teljesítményéhez hozzájárult, hogy a tegnap bejelentett jegybanki likviditásnövelés hatására a bankközi kamatok csökkenni kezdtek.

Határidős piacok:
- Pozitív hangulat uralkodik a határidős piacokon ma reggel.

Vállalati hírek:

- A Bayer 2 milliárd eurós kötvényprogramot hirdetett, ami 2006 óta a legnagyobb kötvénykibocsátás Európában. A gyógyszeripari vállalat 4 és 7 éves, valamint 2 éves változó kamatozású kötvényeket bocsát ki. A kötvénykibocsátással az alacsonyabb hozamkörnyezet előnyeit szeretné kihasználni. A befolyt összeget valószínűleg a felvásárlások finanszírozására használhatja fel a társaság, például a nemrég bejelentett Algeta tranzakcióra. A korábbi kötvénykibocsátások során 20-30 bázisponttal a 3 hónapos LIBOR fölött alakult a változó kamatozású kötvények hozama.

- A JPMorgan elemzői tegnap semlegesről felülsúlyozásra módosították a BNP Paribas besorolását. Az elemzők szerint a bank a rendelkezésre álló tőkéből 2 milliárd eurót fog organikus növekedésre fordítani, 2 milliárd euróból pedig a török és luxemburgi piacon fog felvásárlási célpontokat keresni. 3,5 milliárd eurót fordíthat a bank sajátrészvény visszavásárlásra, 0,8 milliárd eurót pedig osztalékfizetésre fognak felhasználni. Jövőre 3,15 euró, 2016-ban pedig 3,6 euró részvényenkénti osztalékot fizethetnek.

- A Berenberg csoport 175 euróról 180 euróra növelte a Linde célárát. Az elemzőház véleménye szerint a Linde logisztikai részlegének értékesítése pozitív lenne az értékeltség számára.

- A Fiat teljesítette az 1,75 milliárd dolláros összeg kifizetését a VEBA számára és ezzel lényegében lezárta a Chrysler felvásárlását, bár további vételárrészletek megfizetésére még a következő években is sor fog kerülni. Egyúttal teljesítésre került az 1,9 milliárd dolláros különleges osztalék kifizetése is, és a 700 millió dolláros halasztott fizetés első részlete is. A hír pozitív, ugyanakkor az év eleji felvásárlásról szóló bejelentést követően ez a lépés várható volt.

- A tegnapi sajtóhíreknek megfelelően az Unicredit bejelentette, hogy 910 millió eurós hitelállományt értékesített a Mariner Investment nevű vállalatnak. A megállapodás értelmében a felek megosztják a kockázatot, ami azért előnyös az olasz bank számára, mert segíti a Bázel III. szerinti tőkemegfelelés elérését.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.