BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyengül a forint a jegybanki kamatdöntés előtt

Folytatódott tegnap a forint gyengülése, az EURHUF kurzusa 302 fölé került. A záróárfolyam 301,6 volt. Technikailag nem változott a kép: a 304-nél található ellenállási szint állíthatja meg a forint gyengülését - olvasható az Erste elemzésében.

További gyengüléssel nyitotta a hetet a forint, az euróval szembeni kurzus napközben 302 fölé emelkedett, s mai nyitásban is folytatódik a leértékelődés. Úgy tűnik, a forintot nyomasztják a folytatódó jegybanki kamatcsökkentések.

Ma ismét összeül a Monetáris Tanács, és döntenek a kamatokról, a kérdés, hogy lassítnak-e az eddig megszokott 20bp-os ütemen – az óvatossági szempontokat jobban figyelembe véve. Várakozásunk szerint 10bp-os kamatvágás jöhet, s ezzel 2,90 százalékra csökkenhet a jegybanki alapkamat-szint.

A tegnapi likviditási DKJ aukción 2,85 százalékos maximális hozam alakult ki, az ÁKK 70 Mrd forintot bocsátott ki a papírból. Ma 3 hónapos DKJ aukció lesz, a megvételre kínált mennyiség 60 milliárd forint lesz. Az állampapírok másodpiacán a rövid lejáratokon zömmel stagnáltak, a leghosszabb 5-15 éves lejáratokon enyhén emelkedtek a referenciaszintek.

Nemzetközi helyzetkép:

A nemzetközi devizapiacon a pénteki nagy esést követően tegnap enyhén korrigált az EUR/USD árfolyama, azonban az emelkedés mértéke minimális volt, 1,3553-ig emelkedett vissza az árfolyam. Tegnap Martin Luther King napját ünnepelték a tengerentúlon, ezért a piacok zárva tartottak. Ma már számos gyorsjelentés lesz: a Halliburton, a Texas Instruments, az IBM, az AMD és a Verizon Communications publikálja negyedéves számait. A nyugat-európai börzéken nem zajlott túl izgalmasan a tegnapi kereskedés, a zárásig oldalaztak a piacok (FTSE100 0,1%, DAX -0,28%, CAC40 -0,1%). Ázsiában a Nikkei 1%-ot, a Hang Seng 0,6%-ot, a Shanghai index pedig 0,7%-ot emelkedett ma reggel. A kínai részvénypiacon különösen jól teljesítettek a bankrészvények, miután a jegybank közölte, hogy rendkívüli finanszírozást nyújt a kereskedelmi bankoknak a január végén kezdődő kínai holdújévet megelőzően, annak érdekében, hogy a megnövekedett készpénzkereslet ne okozza a bankközi kamatok megugrását. A japán jegybank holnapi ülésétől az elemzők nem várnak változtatást a monetáris politikában. Az árupiacon a WTI 94,1 dollárra esett ma reggel. A piac a kínai lassulás miatt aggódik leginkább, a kínai keresletnövekedés az elmúlt 22 év legalacsonyabb értéke. Az arany stabilan 1,250 dollár felett volt, továbbra is a Fed politikája a leginkább meghatározó. A dollár erősödése kismértékben negatívan hatott az arany kurzusára. Pozitív hangulat uralkodik a határidős piacokon ma reggel.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

A KSH közleménye szerint a nemzetgazdaságban a bruttó bérek novemberben 4,1%-kal emelkedtek, míg a nettó keresetek növekedése 5,7%-os volt. Figyelembe véve a novemberi 0,9%-os éves inflációt, a reálbér-index 4,8%-on állt tavaly novemberben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.