BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Oldalaztak a vezető nyugat-európai börzék

Romlik a hírek minősége. A vállalati profitok is okoznak negatív meglepetéseket, miközben a makrogazdasági hírek is inkább vegyes, mint jó képet festenek - írja az Erste.

Most például a kínai beszerzési menedzser index hozott negatív meglepetést, még akkor is, ha csak egy hajszálnyival volt az expanzív tartományban, és onnan került vissza szintén hajszálnyival a zsugorodó tartományba. A DAX index gyakorlatilag csúcson van, ugyanakkor a gyorsjelentési szezon rosszul indult (Deutsche Bank, SAP), ráadásul a ZEW hangulat index jövőbe mutató komponense is negatív meglepetést hozott. A likviditás viszont továbbra is magas, amelyet jól mutat a Bayer 2 milliárd eurós kötvénykibocsátása is.

A 2 milliárd eurónyi kötvényre 9 milliárdnyi ajánlat érkezett. Pedig 2006-óta nem volt ekkora vállalati kötvény kibocsátás. Összességében arra gyanakszunk, hogy egyre inkább közelít valamiféle korrekció, amely a technikai képbe is beleférne. Az S&P500 esetében ez már korábban megkezdődött, legalábbis az MACD indikátor alapján, de az index egyelőre a 20 napos mozgóátlag fölött van, azaz jól viselkedik. A BUX esetében mintha megjött volna valamiféle erő, amelyet a makrogazdasági folyamatok is támogatnak. Persze nem szabad elfeledkezni arról, hogy 19.745 és 19.832 pont között egy réssel találkozunk. 21.000 pont fölött picivel van a következő rés, a következő ellenállás. A BUX grafikon meg elég „bullish”, hiszen az órás grafikonon egy jól definiálható csésze alakzat alakult ki, amely alapján viszont 20.100 pont lehet a cél. Ez összességében egy nem túl konzisztens, de legalább fölfelé mutatató képet fest elénk. Mindenesetre a nemzetközi piacon ma csökkenést, itthon pedig ennek negatív hatásaként oldalazást várunk.

USA:
- Oldalaztak a tegnapi kereskedésben a vezető tengerentúli mutatók, a Nasdaq-ot azonban mégis érdemes kiemelni, mert a tegnapi mérsékelt emelkedéssel 14 éves csúcsra kapaszkodott az index (Dow -0,25%, Nasdaq 0,41%, S&P500 0,07%).
- Az eBay tegnap publikálta negyedéves számait, a részvényenkénti profit 81 cent lett, ami minimálisan meghaladja a 80 centes piaci várakozást, és jobb a tavalyi 70 centnél. A 4,35 milliárd dolláros árbevétel némileg gyengébb lett a vártnál, de a bázishoz képest 13%-os bővülést jelentett a cég. Piaczárás után a részvény 12%-ot ugrott felfelé, aminek az oka, hogy Carl Icahn vásárolt a társaság papírjaiból, és a befektető azt kezdeményezi, hogy válasszák le a PayPalt a vállalatról, mert így jobban teljesíthetne a társaság.
- Carl Icahn az Apple részvényekkel kapcsolatban is megszólalt tegnap, a Twitter oldalán azt írta, hogy az elmúlt hetekben 500 millió dollárnyi Apple részvényt vásárolt a társaság, így Apple részvényeinek értéke meghaladja a 3 milliárd dollárt. A cég vezetését is kritizálta a társaság, szerinte az igazgatóság nem cselekszik helyesen, hogy nem növeli jelentősen a részvény-visszavásárlási programját.
- Ma a McDonald’s, a Lockheed Martin, a Starbucks és a Microsoft publikálja negyedéves számait.
- Délután a szokásos heti friss munkanélküli segélykérelmek mellett decemberi használt lakásértékesítési adatot is publikálnak.

Európa:
- Nem voltak nagy mozgások tegnap a nyugat-európai börzéken (DAX -0,1%, CAC40 0,03%).
- Mario Draghi tegnap azt nyilatkozta egy újságnak, hogy a deflációs veszélytől egyelőre nem félnek az euró zónában.

Olaj, arany:
- A WTI a tegnapi árszinthez hasonlóan ma reggel 96,6 dollár volt. A piac a hideg időjárást és a kínai gazdasági lassulásról szóló adatot emésztette, ezek eredője volt a szinten maradó olajár.
- Az arany viszont 1,237 dollárra süllyedt, mivel a szereplők ismét a Fed szűkítésnek adnak nagyobb esélyt. A mai ár az elmúlt két hét legalacsonyabb aranyára.

Devizák:
- A tegnapi oldalazást követően ma reggel ismét jelentősen gyengült a forint az euróval szemben, melynek hatására az EUR/HUF árfolyamjegyzése ismételten 303 fölé emelkedett. A következő ellenállást jelentő szint 304-es árfolyamnál húzódik.
- Az EUR/USD árfolyam tegnap is tovább folytatta oldalazó mozgását 1,35 és 1,36 között, hasonlóan a hét első feléhez. 

Távol-Kelet:
- A Nikkei 0,8%-ot, a Hang Seng 1,4%-ot, a Shanghai index 0,5%-ot esett ma reggel elsősorban a kedvezőtlen kínai adat hatására.
- A HSBC előzetes januári beszerzési indexének értéke a vártnál nagyobb mértékben, 50,5 pontról 49,6 pontra esett, ami elmarad a várt 50,3 pontos értéktől is, és ezzel a fellendülést jelző 50 pontos érték alá esett.
- Az előzetes adatok alapján a negyedik negyedéves GDP a várakozásoknak megfelelően 3,9%-kal emelkedett Koreában.

Határidős piacok:
- Negatív hangulat uralkodik a határidős piacokon ma reggel.

Vállalati hírek:

- Az ArcelorMittal úgy döntött, hogy eljött az ideje a korábbi hitelek visszavásárlásának, illetve a rulírozó hitelkeret csökkentésének. Így a még 2011-ben kötött 6 milliárd eurós keretet 3,6 milliárdra csökkentette a vállalat, és egy 2018-ban lejáró keretet is 4 milliárdról 2,4 milliárd euróra csökkentett. Ugyanakkor 650 millió eurónyi, lejárat nélküli alárendelt kötvényt vásárol vissza 101 százalékon február 20-án. Ezek a kötvények igen magas, 8,75 százalékos kuponnal rendelkeznek, azaz nagyon költséges finanszírozást biztosítottak eddig a cég számára. A lépés jól mutatja a piaci helyzet változását: az üzleti környezet javul, miközben a hitelezési piaci feszültségek is oldódnak.

- A HSBC előrejelzése szerint 2014-ben kétszámjegyű lehet az európai vegyipari szektorban az EPS növekedés mértéke, ami pozitívan hathat, a HSBC kedvenc cégeit tartalmazó listán is szereplő BASF eredményére is.

- Jelentős túljegyzés alakult ki a Bayer kötvénykibocsátása kapcsán. A történelmi méretű 2 milliárd eurónyi kötvénykibocsátásra 9 milliárd eurónyi ajánlat érkezett be, így a lefedettség 4,5-szeres lett. A túljegyzés a 3 különböző kötvénysorozat esetében nagyjából hasonlóan alakult. A kötvények nagy része befektetési alapokhoz került, elsősorban német és osztrák befektetőkhöz. A jelentős túljegyzés eredményeként meglehetősen alacsony hozamfelárak mellett vont be forrást a Bayer. A két éves, változó kamatozású kötvény esetén 22 bázisponttal az EURIBOR fölött, a leghosszabb 7 éves kötvény esetében 1,875%-lett a hozam, ami mindössze 60 bázisponttal haladja meg a benchmark német államkötvény hozamát, így alacsony költség mellett vonhat be forrást a Bayer, ami pozitív hír és segítheti az árfolyamot a további emelkedésben.

- A Commerzbank a vártnál gyorsabban halad a kockázatos, NCA eszközök (non-core assets) leépítésével, ugyanakkor friss adatokat nem publikált erről, azt majd csak a negyedik negyedéves eredményében fogja megtenni, február 13-án.

- Az E.ON a kontinentális európai trendekhez hasonlóan az Egyesült Királyságban is gáztüzelésű erőművének bezárására készül. A hír nem számít különösebben meglepőnek.

- Az Exane befektetési bank 10%-kal 4,4 euróra emelte a Fiat célárát, de továbbra is alulsúlyozásra javasolja a részvényeket.

- A Lufthansa vezetője a davosi konferencián elmondta, hogy az európai járatok átalakítása simán halad, és a rövidtávú járatok átadása a fapados leányvállalat, a Germanwings részére is jól halad. A hír pozitív, azonban árfolyamhatással nem számolunk.

- A Nokia ma délben publikálja negyedik negyedéves eredményét, amiben nem folytatódó tevékenységként még szerepelni fog a mobiltelefon üzletág is, amit valójában már értékesített a Microsoft számára. Azonban a befektetők erre nem, hanem csak a folytatódó tevékenységre, azon belül is főleg az NSN, a hálózatépítéssel foglalkozó egység eredményére fognak figyelni.

- Az Espirito Santo a Telefonica korábbi semleges ajánlását eladásra rontotta.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.