BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem az irány nélküli kereskedés lesz az úr

Mától újra nyitva vannak az Egyesült Államok tőkepiacai, így már nem az irány nélküli kereskedés lesz az úr a börzéken. Ázsiában alapvetően optimizmus uralkodott, elsősorban Japánban, ahol a jegybank újra kifejtette elkötelezettségét a készpénzmennyiség növelésének irányában - írja az Erste elemzése.

Közben a DAX index emelkedése megállt, ami a rövid periódusú indikátorok szerinti korrekciót jelent. Az indikátorok kisimulásával pedig egy újabb komolyabb erő ébredhet az emelkedéshez. Persze ezt ki kell várni, és jó korrekciós viselkedés is kell hozzá. Mivel az indexek (DAX, S&P500, stb.) a 20 és a 30 napos mozgóátlagok fölött vannak, ezért azt mondhatjuk, hogy egyelőre semmi probléma az emelkedéssel.

Itthon az hozott izgalmat a piacra, hogy a Richter amerikai partnerét, a Forest-et felvásárolná az Actavis. Számunkra úgy tűnik, hogy az esetleges tranzakció kapcsán sem sérülnek a Richter érdekei, hiszen az Actavis-nak leginkább generikus termékei vannak, így az antipszichotikumok esetén is. Ez azt jelenti, hogy a Cariprazine jóváhagyási procedúráját és a későbbi értékesítéseket ez a tranzakció nagy valószínűséggel már nem érinti. 

USA:
- Az elnökök napja miatt tegnap zárva tartottak a tengerentúli piacok, ezért makrogazdasági és vállalati hírek sem jelentek meg.
- A New York-i feldolgozóipari index februári értékét és az NAHB házárindex februári értékét publikálják délután.
- A Coca Cola publikálja piacnyitás előtt 13:30-kor a negyedéves számait.

Európa:
- A londoni börze emelkedett, a többi nyugat-európai piac oldalazott tegnap (FTSE100 1,09%, DAX -0,06%, CAC40 -0,12%).
- A német és euró zónás ZEW hangulatindexet publikálják 11 órakor.

Olaj, arany:
- A WTI 100,6 dolláron állt ma reggel, az emelkedés annak a spekulációnak köszönhető, hogy ismét hidegre fordul Észak-Amerika időjárása.
- Az arany 1320 dolláron állt ma reggel, ami némi visszaesést jelent a tegnapi árakhoz képest, azonban az elmúlt hetek áremelkedése jól mutatja az élénkülő fizikai keresletet. Az aranyat elsősorban Kínában vásárolják egyre nagyobb mennyiségben, de kezd visszatérni a spekulációs, pénzpiaci kereslet is.

Devizák:
- A forint folytatta az erősödést az euróval szemben, 309-ről a 20 napos mozgóátlagig, 307,9-ig esett az EUR/HUF árfolyama. Ha sikerül a 20 napos mozgóátlag alá kerülnie a kurzusnak, akkor a következő szintig, 306,5-ig erősödhet tovább a forint. A befektetők ma kivárhatnak az MNB délutáni üléséig.
- A tengerentúli piacok hiánya a dollár kereskedésére is rányomta bélyegét, az EUR/USD kurzusa lényegében oldalazott a tegnapi kereskedés során. 1,368-ról 1,37-ig emelkedett a devizapár, és a reggeli órákban is a tegnapi záró érték körül mozgott az árfolyam.

Távol-Kelet:
- Vegyes a kép Ázsiában, míg a piacok többsége emelkedett, addig a kínai indexek délnek vették az irányt. (Nikkei +3,13%; Hang Seng -0,05%; Sanghai -0,77%; Kospi +0,03%)
- Japán arra a hírre száguldott, hogy az jegybank megduplázta (7.000 milliárd jenre) a bankok számára elérhető hitelkeretet, miközben továbbra is 60.000-70.000 milliárd jennel növeli éves szinten a likviditást. Így a jen is gyengült, a részvénypiac pedig egyenesen felrobbant, és szeptember óta nem látott mértékben emelkedett. A legjobban teljesítő szektor a távközlés volt, amely 4,2%-kal emelkedett.
- Közben Kínában a jegybank próbálja a bankok likviditását csökkenteni azután, hogy újabb rekord mennyiségű hitel került kihelyezésre januárban. Így 48 milliárd jüan értékben csökkentette a 14 napos likviditást a bankok számára. Ennek hatására a részvényindexek délfelé vették az irányt.

Határidős piacok:
- Alapvetően pozitív a hangulat a határidős piacokon.

Vállalati hírek:

- A spanyol hatóságok 16,9 millió euróra büntették meg a Banco Santander-t, mert a pénzügyi válság kirobbanása előtti időszakot vizsgálva komoly hiányosságokat találtak az átváltható kötvények értékesítésével kapcsolatban. A hatóságok szerint a kötvényekkel kapcsolatos információkat nem megfelelően közölték az ügyfelekkel. 2007-ben a Santander 7 milliárd euró értékben adott el kötvényeket, amiket kötelezően a bank saját részvényeire kellett cserélni. A bank ebből a pénzből finanszírozta az ABN Amro brazil leányának megvásárlását. A kötvényeket 2012-ben lehetett átváltani, de a részvények értéke addigra már több mint felére esett a válságnak köszönhetően.

- A Bayer ma tette közzé, hogy sikeresen zárultak a klinikai III. fázisú kísérletek a BAY94-9027 nevű készítménnyel, amely a hemofília A (legtipikusabb hemofilia, amely elsősorban a férfiakat érinti) esetén meggátolta a vérzést, ráadásul ritkábban volt szükség az infúzióra. Ez a betegség genetikusan öröklődik, és általában a férfiak szenvednek benne. A súlyos vérzékenységben szenvedőket általában infúziós kezelésnek vetik alá, amelynek során pótolják a VIII faktort. Az új hatóanyag lehetővé tenné, hogy a vérzékenységben szenvedők kevesebbszer vegyék igénybe az infúziós kezelést, ezáltal javuljon az életminőségük. Habár a vérzékenységben szenvedők számára ez egy fontos gyógyszer, de a Föld lakosságából csak mintegy 400.000 embert érint a betegség, közülük is csak mintegy 105.000 fő regisztrált beteg. Így a Bayer méretéhez képest valószínűleg ez a gyógyszer nem lesz igazán jelentős, így az árfolyamhatás is limitált.

- A szénszálas anyagok iránti növekvő keresletnek köszönhetően a BMW és az SGL Carbon SE pár éven belül megépíti második közös üzemét. A nemrég bemutatott i3-as modell és a novemberben piacra kerülő i8-as sportautó karosszériája is szénszálas, amelynek előnye a könnyebb súly, és az ezáltal csökkenő üzemanyag fogyasztás. Az „i” modelleken kívül az autógyártó palettájában régóta megtalálható „M” modelleknél is fognak a jövőben szénszálas anyagot használni. A két cég több mint 100 millió eurót fog befektetni, hogy megduplázza a szénszálas anyagok gyártását.

- Januárban az európai piacon 5,2%-kal emelkedtek az autóértékesítések, így már 5 hónapja növekednek egyhuzamban az eladások. Összesen 967.778 gépjárművet értékesítettek. Az Egyesült Királyság (7,6%) és Németország (7,2%) volt a legerősebb januárban. A BMW eladásai 1,2%-kal 58.164 darabra emelkedtek, a Daimler 50.829 autót adott el, ami 0,3%-os zsugorodás az előző évhez képest.

- A Jefferies követni kezdte a Deutsche Bank részvényeit, az ajánlás vétel, a célárfolyam pedig 45,1 euró.

- Az E.ON a jövőben azokra az erőművekre szeretne fókuszálni, amelyek közvetlenül a fogyasztóknak szolgáltatják az energiát. A cég tehát egyre távolodik a hagyományos modelltől, ami azt jelenti, hogy egyre kevésbé szeretnék az országos hálózatba táplálni a megtermelt energiát. Az elektromos áramot és a fűtést is közvetlenül kapnák a háztartások és a vállalatok is, ami azért előnyős, mert lényegesen alacsonyabb szállítási díjakat és kevesebb adót kellene fizetni.

- A Fiat nem fog könnyen hozzájutni a Chrysler pénzéhez, pedig januárban teljesen megszerezte a tengerentúli autógyártó felett az ellenőrzést. A Fiat nettó adósságállománya nagyságrendileg 10 milliárd euró, míg a Chrysler a tavalyi év végén 14,7 milliárd dollár likvid eszközzel rendelkezett. Az osztalékfizetés ahhoz a kritériumhoz is kötött, hogy a Chrysler készpénzállománya meghaladja a 3 milliárd dollárt, és a két autógyártó közötti finanszírozást a Chrysler igazgatóságának is jóvá kell hagynia, ez pedig nem biztos, hogy sima ügy lesz.

- A Socgen vételről tartásra vágta az Unicredit papírjaira vonatkozó ajánlását.  

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.