BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az erősödés irányába mozdult a forint

Tegnap nagy volatilitás mellett kis mozgást mutatott az EUR/HUF kurzus. Most erősebb szinteken tartózkodik a forint, de a háromszög alakzat még mindig él, a technikai kép egyelőre még nem fest jó képet. Ha felfelé tör ki a háromszögből, úgy 318-ig emelkedhet a ráta - írják az Erste elemzői.

Ugyan most nyugodtabb lett a hangulat a globális piacokon, rövidtávon látunk még esélyt nagyobb feszültségekre, ami a forintra is rányomhatja a bélyegét. Egyelőre 312,1 körül mozog az árfolyam az euróval szemben, a dollárért pedig 224,2-t kell fizetni. A hazai kötvénypiacon is látszik a kedvezőbb hangulat, 6 bázisponttal 5,88 százalékra csökkent a 10 éves állampapír hozam. Az ÁKK ma 60 milliárd forint értékben hirdet 3 hónapos diszkontkincstárjegyet, a másodpiaci hozam 2,81 százalék. A piac egyre kevésbé áraz kamatemelést az elkövetkező hónapokra, de a további kamatvágás sem tűnik már valószínűnek.

Nemzetközi helyzetkép:

Megszülettek a szankciók egyes orosz, krími és ukrán személyek ellen, az USA illetve EU mellé már Japán is belépett, és szimbolikus büntető lépéseket tett Oroszországgal szemben. Lényegi gazdasági szankcióra azonban nem került sor, és várhatóan erre nem is fog, ha az oroszok megállnak a Krím félsziget annektálásával. A dollár tovább gyengült a tegnapi kereskedés során, az 1,389-es nyitást követően 1,392-ig emelkedett az EUR/USD kurzusa. A reggeli kereskedésben mérsékelt dollárerősödés látható, de az árfolyam emelkedő trendje továbbra is töretlen. Tegnap már nyoma sem volt a rossz hangulatnak a börzéken, a tengerentúli indexek zárásig emelkedtek (Dow 1,13%, Nasdaq 0,81%, S&P500 0,96%). A nyugat-európai tőzsdéken is jó hangulat uralkodott és látványos emelkedéssel zárták a piacok a kereskedést (FTSE100 0,61%, DAX 1,38%, CAC40 1,32%).

A WTI kőolaj ára ma reggel 98 dollár körül volt a legközelebbi határidőre, ami közel egy dolláros esést jelent a tegnapi 98,8 dollár körüli szintről. A kereskedők elsősorban a kínálat növekedése miatt számítanak alacsonyabb árra. Az USA készletei az előrejelzések szerint 2,6 millió hordóval nőttek, miközben a piac aggódik a keresleti oldal gyengülése miatt is. A kínai adatok ugyanis azt sugallják, hogy a keleti ország keresletnövekedése megtorpanhat, ami szintén gyengíti a világpiaci árat. Az arany 1360 dollár alá esett, mivel jelentősen csökkent az ukrajnai események továbbgyűrűzésének esélye, de a Fed várható likviditás szűkítése is negatívan hat a nemesfém árára. Viszonylag jó hangulatban telt a kereskedés a távol-keleti börzéken, a kínai piacok mérsékeltebb, míg a japánok 1% körüli pluszba lendültek (Nikkei 0,93%, Hang Seng 0,35%, Shanghai 0,07%). A határidős indexek közül a Dow nem változott, az S&P és a Nasdaq minimális mínuszban van, míg az európai határidős indexek, köztük a DAX szintén a negatív tartományban van ma reggel.

Hazai és nemzetközi hírek, makrogazdaság:

A new york-i Fed feldolgozóipari indexe 5,61 pontra emelkedett márciusban, ami javulás az előző havi 4,48 ponthoz képest, de elmarad a 7 pontos piaci várakozástól. Az ipari termelés 0,6 százalékkal bővült februárban az Egyesült Államokban a korábbi 0,2 százalékos zsugorodást követően. Az adat pozitív meglepetés volt, mert a piac csak 0,1 százalékos növekedést várt.

A Moody’s a korábbi „B3” kategóriából 1 fokozattal mélyen a spekulatív kategóriába, Caa1 besorolásra csökkentette Argentína államadósság besorolását.

A japán gépipari rendelésállomány az előzetes adatot minimálisan felülmúlva 26,1 százalék bővülést mutatott éves alapon. A kínai nagyvárosok nagy részében továbbra is emelkednek az árak, de az előző hónapban már nőtt a csökkenő árakat mutató városok száma.

A magyar Alkotmánybíróság tegnap sajtótájékoztatón ismertette a devizahitelekkel kapcsolatos határozatát. A tegnapi döntésének értelmében:
- A parlament kivételes esetben módosíthatja a meglévő devizahitel szerződéseket
- A kormánynak ki kell dolgozni a fogyasztóvédelem kereteit
- Az Alkotmánybíróság speciális esetekben vizsgálhatja, hogy a bírósági döntés alkotmányellenes-e
- Az Alkotmánybíróság nem jogosult a devizahitel szerződések módosítására
Korábban több bíróság is vizsgált devizahitel szerződéseket, de szinte minden esetben érvényesnek mondta ki azokat, jellemzően csak kis módosításokat kellet alkalmazni. Úgy véljük, hogy a kormány megvárja a Kúria döntését is, ami pedig az Európai Bíróság döntésére vár. Ez heteken, de inkább hónapokon belül valósulhat meg, így a kérdéssel szerintünk a választások után felálló új parlament fog foglalkozni. Összességében a szituáció alapvetően nem változott. Ráadásul a törvényhozónak a döntés során minden szereplő (ügyfél és bank) érdekeit is figyelembe kell venniük.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.