BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Estek a tengerentúli indexek is

Mára enyhült a feszültség Ukrajna körül. Az oroszok befejezték a hadgyakorlatot, és az egységek visszatértek bázisaikra. Megfigyelők szerint ugyanakkor azért folytatódik a haditechnika felhalmozása az orosz-ukrán határon. Mindenesetre úgy tűnik, hogy Putyin is kezdi belátni, hogy nem feltétlenül ez az út a nagyhatalmi törekvések megvalósításához. Mind Oroszország, mind Európa ezer szállal kötődik egymáshoz, amelynek egyik legfontosabb eleme az energiaellátás - írja az Erste elemzése.

Habár nem számítunk komoly gazdasági szankciókra, érdemes megnézni a német gazdaság Oroszország-függőségét részletesebben, hiszen tegnap hatalmasat esett a DAX index. A teljes export 3,5 százaléka megy Oroszországba, mintegy 38 milliárd euró értékben. Persze a német termékek vannak általában annyira jók, hogy szinte bárhol el lehet adni a világban. Így erről az oldalról nem számítunk hatásra. Oroszországból a behozatal 42 milliárd euróra rúg, amely az import 4,8 százaléka.

A behozatal cirka háromnegyede energia: gáz és olaj. A teljes gázimport 29 százaléka, az olajimport 36 százaléka jön Oroszországból, vagyis energetikában már sokkal erőteljesebb a függőség az oroszoktól. Ugyanakkor nem akkora, hogy egy esetleges embargó esetén ne lehetne megoldani Németország energia ellátását. Így a tegnapi árfolyamreakciót túlzónak tartjuk, ami a német részvénypiacot illeti, hiszen a német gazdaság teljesítményében az orosz kapcsolat csak néhány százalékra rúg. Ráadásul mára enyhült a feszültség, és úgy tűnik, hogy egyelőre nem vezetnek be komolyabb szankciókat Oroszországgal szemben. Így ma a DAX index korrigálhat, de nem szabad elfelejteni, hogy rést hagyott tegnap 9554 és 9566 pont között. Ráadásul átesett a 20 és a 30 napos mozgóátlagon is (~ 9505 pont), miközben a napi minimumon zárt. Ez eléggé negatív technikai kép. Így annak ellenére, hogy az orosz-ukrán ügy nem túl jelentős fundamentálisan, óvatosak lennénk, és árgus szemekkel figyelnénk a már meglévő vételi pozícióinkat, és újabb pozíciók nyitásával is kellően óvatosak lennénk.

A BUX fordulóban van egy kis támaszról, amely 16 800 pont körül van. Ha ezen átesne, akkor 16 000 pontnál lenne egy erős támasza. Mindenesetre ma ilyen akcióra nem számítunk, hiszen a megnyugvó nemzetközi hangulatban emelkedhet ma az index. Így a vezető részvényekben (OTP, MOL, Richter) a mai napon emelkedést várunk. A Richtert megtámasztotta a 3800 forintos szint, és a hrivnya is jól viselkedett tegnap, ma egyelőre stagnál, de legalább elviselhető szinten van. A rubel ma már erősödik, amely támogatóan hat mind a Richter mind az OTP árfolyamára. A MOL esetében nem is kellett volna negatív hatást látnunk az orosz események miatt, hiszen 104 napra elegendő olaj- és üzemanyag tartaléka van Magyarországnak. (Bár a MOL-hoz már nem sok köze van, a biztonsági gáztartalékok 650 millió köbméterre rúgnak, amely a lakosság gázellátására több mint egy hónapig elég. Addigra meg remélhetőleg már kitör a „nyár”.)

USA:
- Az orosz-uktán konfliktus nem tett jót a tengerentúli börzéknek, az indexek jelentős eséssel indították a napot. A kereskedés második felében sikerült emelkedő irányba fordulnia a kurzusnak, de még így is bőven mínuszban zártak a börzék (Dow -0,94%, Nasdaq -0,72%, S&P500 -0,72%).
- Makrogazdasági adatok terén kedvező számokat is láthattunk, a feldolgozóipari ISM index 51,3 pontról 53,2 pontra emelkedett, miközben a konszenzus 52 pont volt.
- A személyes kiadások a várt 0,1-0,2 helyett 0,4 százalékkal nőttek a tengerentúlon.

Európa:
- Nem bizonyult valósnak az ukrán haderőknek adott orosz ultimátum, így az éjszaka is fegyverropogás nélkül telt. Amerika bejelentette, hogy felfüggeszti az Oroszországgal közös katonai együttműködést, valamint a kereskedelmi és beruházási tárgyalásokat is, ezekre azonban egyelőre nem vezettek be szankciót, azokról még csak tárgyalnak.
- Az EU érdemi lépést nem tett Oroszországgal szemben, valószínűleg azért, mert azok az EU-ra is negatívan hatnának vissza, ugyanakkor az unió külügyminisztereinek döntése alapján az EU felfüggeszti a tárgyalásokat az orosz vízumkönnyítéssel kapcsolatban.
- Ma reggel Putyin bejelentette, hogy visszarendelik a laktanyákba az Oroszország nyugati részében, az ukrán határ közelében gyakorlatozó orosz katonákat.
- Az orosz MICEX index a tegnapi mélyrepülés után ma 2,5%-ot erősödik.
- A nyugat-európai börzék jelentős csökkenéssel zárták a tegnapi kereskedést (FTSE100 -01,49%, DAX -3,44%, CAC40 -2,66%).

Olaj, arany:
- Az arany, mint menedékeszköz népszerűnek számított a tegnapi kereskedésben, így 1 százalék körüli emelkedést tudott felmutatni, azonban ma reggel már a nemesfém árfolyamának a csökkenése látható.
- Hasonló mozgás rajzolódik ki az olaj piacán is, ahol elsősorban az okozott tegnap aggodalmat, hogy az orosz ellátás akadozhat vagy akár meg is szűnhet Európa irányába.

Devizák:
- Ma reggel a nemzetközi feszültségek enyhülésének eredményeként a forint a régiós devizákkal együtt erősödik, és ezzel a tegnapi jelentős gyengülést követően egy korrekció kezd kibontakozni. Az EUR/HUF árfolyam a tegnapi kereskedésben a 30 napos mozgóátlag 309-es értékéről ugrott egészen 313,56-ig, ahonnan a ma reggeli órákban már csökken az árfolyam. Amennyiben kitart a nemzetközi hangulatban tapasztalható pozitív fordulat, úgy a mai kereskedésben a 20 napos mozgóátlag 310,1-es értékét veheti célba a forint.
- A kockázatkerülés jegyében telt a hét első kereskedési napja, ennek megfelelően a dollár erősödött az euróval szemben és az EUR/USD árfolyam 1,3779-ről 1,3735-re csökkent. Ma reggel azonban itt is egy korrekció látható, melynek keretében az EUR/USD árfolyam emelkedésnek indult.

Távol-Kelet:
- A Nikkei 0,5%-ot, a Hang Seng 1%-ot esett, míg a Shanghai index 0,3%-ot csökkent.
- Holnap kezdődik Kínában az évente egyszer megrendezésre kerülő Népi Kongresszus, ami a kínai törvényhozásnak felel meg, és ami 2 hétig fog tartani. Itt fogják ismertetni a növekedési és inflációs várakozásokat is, az elemzői konszenzus szerint mindkettő változatlan maradhat a 2013-as értékhez képest, ami 7,5%-os növekedési és 3,5%-os inflációs célt jelent. A másik téma, amit a befektetők közelről fognak figyelni, hogy a korábbi reform elképzeléseket például az egészségügy vagy a légszennyezés területén hogyan ültetik át a szabályozásba.
- Az ausztrál alapkamat a várakozásoknak megfelelően változatlanul 2,5% maradt.

Határidős piacok:
- Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a pozitív tartományban voltak ma reggel.

Vállalati hírek:

- Sajtóértesülések szerint Hernádi Zsolt neve jelenleg nem szerepel az Interpol körözési listáján. Az intézkedés egyelőre átmeneti, mivel az Interpol felülvizsgálatot kezdeményezett az ügyben, és további kérdéseket tesz fel a horvát hatóságoknak. Ha nem kap azokra kielégítő választ, akkor a MOL vezér neve véglegesen is lekerülhet a körözési listáról. Úgy véljük, hogy ennek esélye most megnőtt. Ugyanakkor a MOL értékelésére nincs igazán hatással a hír, hiszen még folynak az egyeztetések a horvát kormánnyal, miközben a 49 százaléknyi INA pakett eladásának előkészületei is megkezdődtek.

- A MOL 40 milliárd forint értékben fog üzemanyagot szállítani a magyar kormánynak. Árfolyamhatásra nem számítunk.

- A Maros Megyei Kereskedelmi Törvényszék elutasította a Brassói Közpénzügyi Főigazgatóság által az Enefi ellen indított csődeljárási kérelmet. A hír pozitív, de a döntés még nem jogerős.

- A BMW ma reggel publikálta a februári tengerentúli értékesítési adatait. A BMW csoport összesen 24 476 darab járművet értékesített az USA-ban, amely 4,4 százalékos visszaesés tavaly februárhoz képest. Az év eleje óta 45 272 darab autót értékesített a cég, ami 1,2 százalékos csökkenés tavalyhoz képest. A menedzsment szerint a gyenge adat a vártnál keményebb télnek köszönhető. A MINI típus értékesítései sikerültek igazából gyengén: a tavalyi 4302 darab után 2.459 autót adtak el, ez pedig 43 százalékos visszaesés. A BMW eladások 10,4 százalékkal 14 956 darabra emelkedtek.

- Az Apple bejelentette, hogy még idén olyan megoldást vezet be, amivel az iPhone akár a gépkocsik kormányáról is irányítható lesz. Az ügyfelek között már 3 meghatározó autógyártó szerepel: a Fiat csoporthoz tartozó Ferrari, a Daimler-hez tartozó Mercedes és a Volvo. Az ehhez szükséges megoldás az iOS7 frissítéseként lesz majd elérhető.

- A Daimler csoporthoz tartozó Mercedes 24 971 járművet értékesített az előző hónapban az USA-ban, ez pedig 3,8 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest. Az év elejétől nézve 1,5 százalékkal 45 213 darabra bővültek az eladások. A Mercedes vezérigazgatója szerint az európai, japán és tengerentúli gyárak teljes kapacitáson üzemelnek, de még így sem tudják teljes mértékben kielégíteni a keresletet. A februári értékesítések ismét rekordot döntöttek.

- A Deutsche Bank a májusi közgyűlés elé terjesztheti, hogy a befektetési bankárok bónuszát az éves fizetés duplájában maximalizálják szemben a jelenlegi szabályozással, ami nem engedi meg, hogy a bónusz mértéke meghaladja az éves fizetést.

- A Fiat alá tartozó Chrysler csoport februári tengerentúli értékesítései 11%-kal bővültek, meghaladva a 8,8 százalékos várakozást. A legkedveltebb típus a Jeep (47%) volt. A Fiat csoport eladásai 9,8 százalékkal emelkedtek februárban Olaszországban.

- A Lufthansa repülőgép karbantartással foglalkozó leányvállalata, a Lufthansa Technik 10 évre szóló nem kizárólagos szerződést kötött az Emirates légitársasággal a Boeing 777-300ER típusú repülőgépek futóművének karbantartásáról. A megállapodás pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra, azonban a Lufthansa teljes árbevételéhez képest valószínűleg nem jelentős az összeg, így a pozitív hír ellenére jelentős árfolyamhatással nem számolunk, ugyanakkor a tegnapi megugrás után ma már csökkenő olajárak pozitívan hathatnak a részvény árfolyamára.

- A BofAML a korábbi vételről semlegesre csökkentette az Unicredit ajánlását.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.