BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szint közelében fordulhat a forint

Az orosz-ukrán feszültség továbbra is negatívan hat az európai részvényekre, miközben az USA-ban az indexek továbbra is tartják a korábban elért szinteket. Eközben Ázsiában kissé pozitívabbra fordult a hangulat, és a piacok többsége emelkedéssel zárt, még ha nincs is kitörő öröm - olvasható az Erste elemzésében.

A DAX tegnap átesett a 100 napos mozgóátlagon, amely ma reggel 9.310 pontnál tartózkodik. Ez alatt 9150 pontnál megy el egy emelkedő trendvonal, amelyet tegnap cirka 70 pontra közelített meg az index. Ez alatt a 9.000 pont környéki támaszt és 8811 pontnál a 200 napos mozgóátlagot találjuk. Szerintünk a német index kissé túlreagálja az ukrajnai eseményeket, ugyanis egy esetleges gáz- és olajcsap elzárás ugyan érintené a német gazdaságot, de nem ilyen nagymértékben. Egyrészt az elmúlt időszakban számos gázerőmű bezárást láthattunk versenyképességi okokból, és inkább a régi szenes erőművek intenzifikálása volt napirenden. Ugyan a széndioxid kvóták emelkedtek mostanában, de egy komolyabb konfliktus esetén ez a mozgás folytatódhat. A kőolajat pedig például az északi tengerről lehetne beszerezni. Számításaink szerint (csak a számszerűsítés kedvéért) ha a kieső orosz energiahordozókat 10 százalékkal drágábban tudják helyettesíteni a németek, akkor az ceteris paribus 0,1 százalékkal csökkenti a német GDP növekedést, amely a várakozások szerint az elkövetkező években 1,5-2 százalék között alakulhat, orosz hatás nélkül. Ezek alapján a német piac reakciói túlzónak tűnnek.

Itthon a BUX újra a 16 800 pontos támaszra esett tegnap, ahonnan a mai napon megpróbálhat emelkedni. Ugyanakkor, ha ez a szint törne, 16 000 pont környékén találjuk a következő támaszt.

USA:
- Eséssel indították a kereskedést a vezető tengerentúli indexek, majd a nap második felében emelkedésnek indultak a börzék, de még így is a negatív tartományban zárták a kereskedést (Dow -0,2%, Nasdaq -0,05%, S&P500 0,06%).
- Az amerikai óraátállítás miatt a kereskedés a megszokott nyitva tartáshoz képest egy órával korábban, 14:30-kor kezdődik és 21 óráig tart egészen március 30-ig, amikor hazánkban is óraátállítás lesz.
- A McDonald’s februári forgalma 0,3 százalékos visszaesést mutat, a leggyengébb teljesítményt (-1,4%) az Egyesült Államokban könyvelhette el a társaság. A cég közleménye szerint az erős verseny és a hideg időjárás lehetett a forgalom csökkenésének az oka. A papír árfolyama 0,3 százalékot zuhant.
- A Facebook ismét rekord magasságokba, 72,1 dollárra emelkedett, miután a UBS 72 dollárról 90 dollárra emelte a papírra vonatkozó célárfolyamot.

Európa:
- A nyugat-európai börzéken sem volt túl pozitív a hangulat (FTSE100 -0,35%, DAX -0,91%, CAC40 0,1%).
- Három görög bank is jelezte, hogy szeretne visszatérni a piacra. Az Alpha Bank 1,2 milliárd eurós, a Piraeus Bank 1,75 milliárd eurós részvénykibocsátást jelentett be, és az Eurobank is 2,9 milliárd eurós forrásbevonással kalkulál. A görög bankoknak az IMF szerint 8-9 milliárd eurónyi friss tőkére lenne szükségük.

Olaj, arany:
- Az arany ára ma reggel 1,345 dollár volt, kicsit emelkedett a tegnapi árhoz képest. Az arany árára az erősödő ukrán krízis hatott, mivel tegnap a hírek szerint a Krímből kiléphetnek az orosz katonák.
- A WTI 101,3 dollár volt, lényegében a tegnapi árszint közelében mozgott a kurzus. A piac a kínálat növekedésére számít, az olajkészlet 1,85 millió hordóval nőtt a várakozások szerint. A készletnövekedésére hatott a finomítók téli-nyári váltása is, mivel ez ideiglenesen a kereslet csökkenését okozza.

Devizák:
- Bár a tegnapi kereskedésben az EUR/HUF árfolyam nem érte el, mindössze megközelítette a 313,1-es szintet, 312,9-es napi csúcsával így is fordulni látszik az EUR/HUF árfolyama, aminek eredményeként ma reggel már 312 alatt alakul az árfolyam jegyzése.
- A múlt heti nagy szárnyalást követően oldalazik az EUR/USD árfolyama. Tegnap lényegében stagnált az árfolyam, a ma reggeli órákban pedig egyelőre mérsékelt dollárerősödés tapasztalható. A grafikonon akár egy zászlóra hasonlító alakzat is kialakulhat, ami technikai alapon az árfolyam ugrásszerű emelkedését eredményezhetné.

Távol-Kelet:
- A Nikkei 0,7 százalékot emelkedett, a Hang Seng és a Shanghai indexnek is sikerült a kereskedés végére a pozitív tartományba visszaemelkednie, azonban az emelkedés értéke meglehetősen szolid, mindössze 0,1 százalék volt.
- A kínai jegybank elnökének nyilatkozata szerint a bankközi kamatláb teljes mértékű liberalizációjára az elkövetkező 1-2 éven belül sor fog kerülni.
- A japán jegybank a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a monetáris kondíciókon. Ugyanakkor a közlemény egy mondattal kiegészült a korábbiakhoz képest, miszerint az export az utóbbi időben többé-kevésbé kiegyenlítődött.
- Indiában 3,7 zázalékkal csökkent az export februárban az előző évihez képest, miközben az import esetében a visszaesés mértéke 17,1 zázalék volt. Utóbbi egyébként hasonlít a januári adatra, akkor 18,1 zázalékos volt az éves csökkenés, ugyanakkor az import még 3,8 százalékkal tudott emelkedni.

Határidős piacok:
- Az amerikai határidős indexek közül a Dow minimális pluszban, míg az S&P és a Nasdaq minimális mínuszban volt ma reggel. Az európai piacok, köztük a DAX is pluszban vannak.

Vállalati hírek:

- A MOL is az RWE olajipari eszközeinek (DEA) lehetséges vevői között van. A német cég eladja 190 kutatási és termelési engedéllyel rendelkező egységét, a becsült vételár 3,5 és 5 milliárd dollár között van. A DEA Észak-Afrikában, a Közel-Keleten és Európában van jelen. Szerintünk a MOL nem tartozik a lehetséges vevők közé, a vételár meghaladja a társaság lehetőségeit, és nem látjuk, hogy a MOL miként tudná kezelni ezt a hatalmas eszközt. 
 

- A FHB tegnap jelentette be, hogy a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt (MATAK) 54,8 százalékos részesedést vásárolt a Takarékbank Zrt-ben. A pontos vételárat nem közölték, de úgy tudjuk, 9 milliárd forint fölött van. Mivel az FHB 25 százalékos részesedéssel rendelkezik a MATAK-ban, így közvetve 13,75 százalékos tulajdonrészt szerzett a Takarékbankban. Mivel a MATAK volt az egyedüli vevőjelölt, így a hír nem meglepő.

- Az ArcelorMittal befektetői tájékoztatót tartott tegnap, amit követően közel 2 százalékot esett a részvény árfolyama, annak ellenére is, hogy a 2014-es célokat (8 milliárd dollár körüli EBITDA és 15 milliárd dolláros nettó eladósodottság) megerősítette a vállalat. A vezérigazgató elmondta, hogy arra számítanak, hogy az acél iránti globális kereslet 3,5-4,0 százalékkal bővülhet, ugyanakkor a kínai gyenge kereslet érzékeny téma lehet a vállalatnak. A vállalat az ukrán események hatására kénytelen értékesítési stratégiáján változtatni, és az eredetileg az ukrán piacra szánt termékeket a visszaeső kereslet miatt más piacokon értékesíteni. A FÁK területén az acél iránti keresletnövekedés alacsonyabb lehet, mint a vállalat korábbi prognózisában szereplő 1,5-2,5 százalék közötti előrejelzés. Csalódást jelentett továbbá, hogy a vállalat nem jelentett be újabb költséghatékonysági intézkedéseket.

- A Bayer ma megegyezett a Kythera nevű biotechnológia céggel, hogy az USA-n és Kanadán kívüli területekre visszaadja a végső kísérleti fázisban levő ATX-101 nevű készítmény forgalmazási jogát, amely a dupla állat (az áll alatti tokát) szünteti meg egy injekciós kezelés formájában. (A szintetikus deoxycholic acid szétbombázza a zsírsejteket.) A Bayer azt is elmondta, hogy a lépésre azért kerül sor, mert más a stratégia fókusza. A szer végső fejlesztési fázisban van. A Bayer cserébe 33 millió dollár értékben kap Kythera részvényeket (ez az értelmezésünk szerint cirka 3,3 százalék) plusz egy fizetési ígérvényt 51 millió dollár értékben, amelyet a Kythera-nak 2024-ig kell kifizetnie. A Bayer még mérföldkőfizetésekre is jogosult. Szerintünk a hírnek nincs jelentős hatása a Bayer részvényeire. (A Kythera gyakorlatilag a várható jóváhagyás előtt visszaszerezte a jogokat, és így az egész világon a cég fogja értékesíteni a várhatóan kelendő szert.)

- A Bayer azt is bejelentette, hogy a kanadai hatóságok jóváhagyták az Adempas nevű vérnyomáscsökkentő szerét (riociguat tabletta), amelyet pulmonális artériás hipertónia kezelésére lehet alkalmazni. A hír várható volt az után, hogy az USA-ban 2013. október 8-án az FDA már jóváhagyta a szert. Így e hír kapcsán sem várunk jelentős árfolyamhatást.

- A Berenberg követni kezdte a Daimler részvényeit, a besorolás vétel, a célárfolyam 80 euró.

- Jól sikerültek a Fiat csoporthoz tartozó Maserati első két hónapos értékesítési adatai. Az európai értékesítések 854 darabra emelkedve meghétszereződtek, ami a teljes eladások 65%-a. Az olasz eladások több mint tízszeresére emelkedtek, így összesen 228 darab autót adtak el az év első két hónapjában.

- A ThyssenKrupp bejelentette, hogy miután nem sikerült értékesíteni a vasútépítéssel foglalkozó egységet, bezárják azt. Az egység már korábban sem ért el nyereséget, és nem is volt benne növekedési lehetőség, így bezárása logikus lépés. Az üzletág 260 főt foglalkoztat, és mérete a csoporton belül sem jelentős.

- A Total eladhatja a norvég Gina Krog olajmezőben meglévő részesedését. Az értesülést a Total egyelőre cáfolta. A francia olajgyártó európai társaihoz hasonlóan az elmúlt negyedévben a gyenge finomítói marzsok és az olajár stagnálása miatt gyenge számokat publikált. A növekvő költségek miatt befektetéseiket is csökkentették a társaságok.

- A BofAML 6 euróról 6,4 euróra módosította az Unicredit papírokra vonatkozó célárfolyamot, a besorolás továbbra is semleges maradt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.