BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új módon harcolnak a bankok az elszámoltatás ellen

Újabb, az eddigiektől teljesen eltérő megközelítést használó beadványban támadta meg az egyik hazai pénzintézet az első adósmentő törvényt az Alkotmánybíróságon - írta a Magyar Nemzet.

A bank álláspontja szerint alkotmánysértő, hogy az árfolyamrésről szóló szerződéses kikötéseket a Kúria és a törvényhozás visszamenőleg semmisnek nyilvánította - írták.

A lap közlése szerint a nevének elhallgatását kérő bank - az adatok szerint - a múlt héten kereste meg az Alkotmánybíróságot. Kérelme - alkotmányjogi panasza - teljesen újszerű a Magyar Nemzet szerint, ilyen műfajú beadvány ugyanis a devizaügyben még nem érkezett a testülethez.

A pénzügyi intézmények a július 26-a óta hatályos első adósmentő csomag alapján csak az általános szerződési feltételekben szabályozott egyoldalú kamatemelések miatt fordulhattak a bírósághoz. Ezt jó néhányan meg is tették, az ilyen perek jelenleg is zajlanak. Sőt, némelyik ügyben maga az eljáró bíró kért alkotmánybírósági vizsgálatot - emlékeztettek. Hozzátették: a testület négy kezdeményezés alapján soron kívül jár el, s napokon belül döntést hozhat.

A múlt héten benyújtott alkotmányjogi panasz az árfolyamrés témakörét érinti - ebben a törvényszéken nem volt lehetőség perindításra. Az Alkotmánybíróság vélhetőleg önálló eljárásban tárgyalja majd a témát - írták.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.