BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kötelező: nő a kárérték

Tovább nőttek tavaly a kárkifizetések a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál, igaz, a növekedés üteme lassult 2013-hoz képest. Ezzel együtt arra kell számítani, hogy a tarifák tovább emelkednek a piacon, részben a növekvő járműhasználat miatt. Drágulnak a casco biztosítások is

Tavaly is növekedett a kárkifizetések teljes összege a kötelező gépjármű felelősségbiztosításoknál (kgfb): a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) adatai szerint a hazai biztosítók összesen 80,87 milliárd forintot fizettek ki ügyfeleiknek, amely bő 2,5 milliárd forinttal – 4,6 százalékkal – meghaladja a 2013-as értéket. Két éves időtávon viszont jóval szembetűnőbb az emelkedés: a 2012-ben regisztrált, 66,6 milliárd forintos teljes kárkifizetéshez képest a tavalyi már 21,4 százalékkal magasabb.

Eközben a biztosítók kgfb-díjbevétele a Mabisz szerint 2014-ben 9,2 százalékkal emelkedett, egy évvel korábban viszont enyhén csökkent, vagyis a díjbevételek emelkedése nem tudta ellensúlyozni a kárkifizetések növekedését. Mindezek alapján arra lehet számítani, hogy 2015-ben folytatódhat a tarifák emelkedő trendje a piacon, mindössze az emelkedés mértéke lehet kérdéses. A tarifák emelkedése mellett szól az is, hogy az üzemanyagárak mérséklődése nyomán növekszik a hazai járműpark futásteljesítménye: ez pedig növeli a valószínűségét a káresemények bekövetkeztének.

Az első negyedév mindenesetre nagyon kemény mértékű tarifaemelkedést hozott a piacon. A Netrisk.hu online biztosítási alkusz adatai szerint az idei első negyedév végén átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja, amely az évközi díjhirdetés 2013 január elsejei bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Az emelkedés viszont nem érinti egyformán az évfordulós és az azonnali kötéseket. Míg utóbbiaknál egy év alatt 17 százalékkal emelkedtek a díjak, az évközi évfordulós szerződések átlagdíja a nagyobb díjverseny miatt csupán 9 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest.

Ennek hatására tovább nőtt az eltérés a kétfajta átlagdíj között: míg a tavalyi év elején egy azonnali szerződés átlagosan 49 százalékkal került többe, mint egy évfordulós, idén ez a különbség már csaknem 60 százalékos. A Netrisk szerint emellett továbbra is érvényesül az a tendencia, hogy minél nagyobb kategóriájú egy autó, és minél rosszabb a bonusz-malusz fokozata, annál jelentősebb mértékű díjemelkedést kellett elszenvednie az elmúlt évek során: míg az évközi szabad díjhirdetés kezdete, 2013 januárja óta egy kiskategóriás, B10-es besorolású autó után csak átlagosan 13,6 százalékkal magasabb köteleződíjat kell kifizetni, egy A0 besorolású, 150 kW feletti teljesítménnyel rendelkező autó esetében az eltérés immár közel 40 százalékos.

Az áremelkedésnek persze a növekvő gépjárműhasználat mellett más okai is vannak. 2013-ra belátták a piaci szereplők, hogy nem képesek tovább folytatni az árversenyt. A kárhányad abban az évben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint már bőven meghaladta a 80 százalékot, a piaci szereplők többségénél így veszteségessé vált az üzletág. Tavaly emiatt nagyon sokan emelték a díjaikat, főleg a nemzetközi fuvarozásban érdekelt kamionok, pótkocsis vontatók díjai nőttek jelentős mértékben, akár 50 százalékkal is.

A kötelező biztosítás mellett emelkednek a casco tarifák is. Az online alkuszcég adatai szerint az autósok 2014-ben átlagosan 71 100 forintért kötöttek teljes körű cascoszerződést, ami 9,3 százalékkal haladja meg az előző évi szintet.

Módosítást kér az Autóklub

A Magyar Autóklub a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény (kgfb) módosítását javasolja. Szerintük versenyjogilag kifogásolható, hogy egyes biztosítók a károk rendezése során a szervizek és alkatrész forgalmazók között egyes vállalkozások javára különbséget tesznek. A jelenlegi szabályozás emellett azt eredményezi, hogy a vétlen károsultaknál indokolatlan veszteség keletkezik, a vétkes károkozó helyébe lépő felelősségbiztosítónál viszont indokolatlan gazdagodás; míg a kgfb alapján a biztosítóval szemben a kijavítás teljes költsége nem érvényesíthető, addig az egyenes károkozóval szemben a Ptk alapján igen.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.