BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aszódi Attila: konstruktív volt a Paks II-vel kapcsolatos első konzultáció

Elkezdődött a Paks II beruházás környezeti hatásairól szóló nemzetközi konzultáció. Aszódi Attila szerint az első állomáson, a Horvátországban folytatott szakmai párbeszéd konstruktív volt.

A paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos az MTI-nek kifejtette: a beruházást összefoglaló előadás után a megjelent környezetvédő civil szervezetek, valamint a különböző önkormányzatok és hatóságok feltehették szakmai kérdéseiket. Főként a sugárterhelésre és a nukleáris biztonságra vonatkozó, valamint a hulladékkezeléssel kapcsolatos kérdések merültek fel, azonban ezekre számítani lehetett - jegyezte meg a kormánybiztos.

Aszódi Attila úgy vélte, az eszéki nyilvános fórumon az érdeklődők részletes tájékoztatást kaptak, néhány héten belül pedig megérkezik a horvát illetékesek álláspontja írásban is.

Elmondta: összesen 30 országot hívtak meg a Paks II beruházással kapcsolatos nemzetközi eljárásba. Szerdán Bécsben folytatódik a körút, utána Romániába, Szlovéniába, Ukrajnába, Németországba és Szerbiába mennek, ahol számos szakmai konzultáció és lakossági fórum, közmeghallgatás lesz - tette hozzá.

A kormánybiztos emlékeztetett, hogy a nemzetközi konzultációknak az a célja, hogy a magyar engedélyező hatóság - a környezetvédelmi hatóság - további véleményeket csatoljon be és meggyőződjön arról, a környezeti hatástanulmányból ne maradjon ki olyan megközelítés, amit figyelembe kellene venni az értékeléskor.

MTI -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.