BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: Sharp

Exkluzív tárgyalásokba kezdett a Sharp a tajvani Foxconnal a japán szórakoztatóelektronikai cég felvásárlásáról – közölték az ügyhöz közel álló források. A hírre a Sharp részvényei csütörtökön közel 17 százalékot emelkedtek a japán tőzsdén azután, hogy tavaly április óta gyakorlatilag megfeleződött az árfolyam. A Sharp másik lehetséges partnere az Innovation Network Corp of Japan nevű állami befektetési alap volt, amely egy mentőcsomagot dolgozott ki számára. A terv az volt, hogy a Sharp LCD-üzletágát a rivális Japan Displayjel egyesítik. A Foxconn 700 milliárd jent, vagyis 5,9 milliárd dollárt ajánlott a japán vállalatért, dupláját annak, mint amit az állami alap kilátásba helyezett. A Sharp sorsa körül hónapok óta nagy a bizonytalanság, a kijelzőüzletága ugyanis masszívan veszteséges, és az elmúlt négy évben két alkalommal szorult mentőcsomagra.


A nap vesztese: Credit Suisse

Közzétette a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó eredményeit a Credit Suisse, mire a részvények 11 százalékot estek a zürichi tőzsdén. A svájci bank ugyanis jókora csalódást okozott, az elemzők által várt 2,12 milliárd frank helyett 2,94 milliárdos éves veszteségről számolt be. A pénzintézet ezzel 2008 után először zárt mínuszban. A bank eredményét elsősorban a negyedik negyedévben elkönyvelt, közel 4 milliárd frank összegű goodwill-leírás rontotta. Utóbbi annak a következménye, hogy a menedzsment a befektetési banki üzletágról egyre inkább a vagyonkezelésre kívánja áthelyezni a hangsúlyt. Az átalakulás részeként a Credit Suisse tavaly 6 milliárd frank összegű tőkeemelést hajtott végre. A bank felgyorsította költségcsökkentési programját: 2018-ig 3,5 milliárd frank megtakarítást tűztek ki célul, s ebből 1,2 milliárd frankot 2015-ben már teljesítettek is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.