BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: Vestas Wind Systems

A negatív befektetői hangulat ellenére közel 4 százalékot emelkedett kedden a Vestas Wind Systems árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette negyedéves gyorsjelentését. A szélturbinákat gyártó dán vállalat rekordszámú megrendelést kapott tavaly, ahogy egyre erősebb a kereslet a megújuló energiák iránt (még annak ellenére is, hogy a fosszilis energiahordozók ára mélyrepülést mutatott be a közelmúltban). Az október–decemberi időszakot 404 millió eurós profittal zárta a működési eredmény szintjén a cég, miközben az elemzők 374 millió euróra számítottak. Nagy meglepetést okozott a menedzsment idei éve megfogalmazott prognózisa is: a vezetőség arra számít, hogy legalább 9 milliárd euróra nő 2016-ban a bevétele a tavalyi 8,42 milliárd euróról, működési eredményszintje pedig 11 százalékra emelkedhet. A konszenzus szerint 8,65 milliárd eurót vártak az elemzők.


A nap vesztese: japán tőzsde

Rossz hangulat uralkodott kedden az ázsiai tőzsdéken, különösen a japán részvénypiac produkált látványos esést. A Nikkei

5 százalék feletti eséssel fejezte be a kereskedést, ezzel idén már 15 százalékkal került lejjebb. Japánban a kedvezőtlen tőkepiaci hangulat mellett a jen erősödése is negatívan hatott, ez ugyanis nem kedvez az exportszektornak. A japán gazdaság erősen exportorientált, így nem is meglepő, hogy a japán pénzügyminiszter legutóbb közölte, a jen mozgását továbbra is kiemelten figyelik. A jen a dollárral szemben több mint egyéves csúcsra erősödött, eközben pedig a japán 10 éves állampapír hozam nulla százalékra csökkent. Ez utóbbira soha nem volt még példa. Japánban és Ausztráliában is erőteljes eladói nyomás alá kerültek a nyersanyag- és energiakapcsolt vállalatok, miután az olaj ismét nagy lendülettel esett, újra 30 dollár alá kerülve.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.