BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódik a tulajdonosi harc az Enefinél

Lemondott az Enefi Energiahatékonysági Nyrt. háromtagú igazgatóságának (it) elnöke, a társaság alapítója, Soós Csaba, valamint az öt-öt fős felügyelő- (fb) és auditbizottság (ab) két tagja, Bakacsi Gyula elnök és Csaba Balázs – tette közzé pénteken késő este a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján a társaság. Csakhogy Soós már január 21-én, Bakacsi és Csaba pedig január 26-án bejelentette távozását. Márpedig a tőkepiaci törvény értelmében legkésőbb egy munkanapon belül a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapír kibocsátója köteles tájékoztatni a nyilvánosságot, valamint a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) mint felügyeletet minden, az értékpapír értékét vagy hozamát, illetve a kibocsátó megítélését közvetlenül vagy közvetve érintő információról.

Ezt az Enefinek még akkor is meg kellett volna tennie, ha a késlekedés ezúttal nem mozdíthatta el részvényeinek az árfolyamát, miután azoknak a kereskedését az MNB már január 13-án reggel felfüggesztette, mert a cég nem tette közzé huszonnégy órán belül a január 8-i rendkívüli közgyűlés határozatait. Bár akkor a felügyelet felszólította az Enefit, hogy egy munkanapon belül pótolja mulasztását, erre csak tegnap este – a lemondások közzétételével egy időben – kerített sort.

A közgyűlési jegyzőkönyvből az hámozható ki, hogy az összesen 39 határozatot hozott tulajdonosok arra kötelezték az it-t, hogy a következő részvényesi összejövetelig – amely február 29-én esedékes – dolgozza ki a saját részvények bevonásának ütemtervére vonatkozó részletes javaslatot, és megtiltotta az it-nek, hogy a saját részvényeket bármilyen módon másnak átruházza.

A sajátrészvény-állomány az Enefi jegyzett tőkéjének 22 százalékát teszi ki, s e pakett sorsáról it-elnökként Soós rendelkezett. A saját részvények aránya nagyobb, mint a többi nagybefektető egyenkénti részesedése. Az OTP Alapkezelő 14,66, Soós 11,47, a CRH Invest Kft. 11,27, az Allianz Alapkezelő 9,75 százalék felett diszponál. Patthelyzetet az idézett elő, hogy a tulajdonosok három részre szakadtak: az OTP Alapkezelő a CRH Investtel látszik egy hajóban utazni, míg Soós és az Allianz elkülönül tőlük is, és egymástól is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.