Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: OTP Bank

Nagyot ment a keddi kereskedésben az OTP, a bankpapír közel 3 százalékot erősödött, amivel felülteljesítő volt a magyar piacon és a régiós bankrészvények között egyaránt. Az elmúlt napok emelkedése mögött több ok is meghúzódhat. Egyrészt a múlt héten tette közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését az OTP, ami bár nem lett fényes, de a kilátásokkal kapcsolatban optimista a menedzsment. Másrészt az OTP-vezérhez köthető szingapúri alap nagy volumenben vásárolt OTP- és Mol-részvényeket a múlt héten. Az emelkedés mögött állhat az is, hogy bár a Moody’s a múlt héten nem minősítette fel Magyarországot, a felülvizsgálat újra ráirányította a figyelmet a magyar részvényekre. Ráadásul a régióban egyre jobb befektetési terepnek számít Magyarország, ezt pedig elsősorban az OTP-n keresztül lehet „megvenni”.


A nap vesztesei: bányatársaságok

Mélyrepülésbe kezdtek kedden a bányatársaságok, miután egy gyenge kínai makroadat érkezett, ezért ismét az ázsiai ország gazdasági állapota miatt kezdtek aggódni a befektetők. Februárban váratlanul 25,4 százalékkal zuhant a kínai export, míg az import 13,8 százalékkal csökkent. A szakértők szerint a számok mögött a belső és a külső kereslet csökkenése áll. A kínai kivitel legutóbb 2009 májusában esett a mostaninál nagyobb mértékben. Előzetesen az elemzők és a befektetők feleekkora ütemű csökkenésre számítottak. A nyersanyagcégek számára kiemelten fontos piac Kína, hiszen jelentős nyersanyagfelhasználó. A rossz hírre a nagy platinatermelő Anglo American árfolyama több mint 7 százalékot, a vasércbányászatban jeleskedő BHP Billiton 6 százalékot, míg a rézkitermelő Antofagasta 4 százalékot esett kedden.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.