BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már érdemes beszállni

A romló növekedési kilátások miatt a fejlődő piacok értékeltsége számottevően csökkent az elmúlt években. Most viszont már érdemes lehet növelni a kitettséget.

Évek óta szembetűnő a fejlődő részvénypiacok alulteljesítése, ebben pedig most sincs változás, a világ fejlődő részvénypiacainak globális benchmarkja, az MSCI Emerging Markets index az utóbbi három évben 30 százalékot esett, miközben ugyanezen időszak alatt a fejlett részvénypiacok az MSCI World index alapján 10 százalékot emelkedtek.

Ha megvizsgáljuk a részvénypiacokon talán leggyakrabban használt értékeltségi mutatót, az elkövetkező egy évre vonatkozó egy részvényre jutó eredménnyel számolt árfolyam/nyereség (P/E) rátát, akkor a fejlődő részvények megvásárlása látszólag nem tűnik indokoltnak, mivel a mutató nagyjából az elmúlt tíz évre jellemző átlagos érték környékén van. Ha azonban a fejlődő piacok esetében is szemügyre vesszük a Nobel-díjas közgazdásztól, Robert Shillerről elnevezett Shiller-féle árfolyam/nyereség (P/E) hányadost, már más az összkép.

Az inflációval korrigált és tízéves időszak eredményét alapul vevő mutató a fejlett piacok esésével legutóbb olyan alacsony szintre csökkent már, amire az elmúlt 25 évben mindössze hat alkalommal volt példa. Ezeket az eseteket követően pedig a fejlődő részvénypiacok átlagban csaknem 200 százalékos emelkedést produkáltak. Nagy kérdés persze, hogy a relatív alulteljesítésre felépített stratégiák most sikeresek lesznek-e, hiszen láthattuk, hogy a fejlődő részvénypiacok évek óta lemaradók.

Az árfolyamok esésében nagy szerepe volt, hogy a meghatározó fejlődő országokban az elmúlt években a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzések folyamatosan romlottak. Emellett nem tett jót ezen országoknak a dollár trendszerű, masszív erősödése sem, melyet sokáig az amerikai kamatemelésekkel kapcsolatos várakozások fűtöttek. A dollár erősödése azért kényes a legtöbb fejlődő országnak, mert az extrém alacsony kamatok időszakában sokan a gazdasági növekedést olcsó, főként dolláralapú hitelből finanszírozták.

Mindent egybevetve a befektetőknek érdemes lehet most fontolóra venniük a fejlődő piacok irányába való kitettség növelését. Sok neves befektetési szellemi műhely vonzó beszállási lehetőségeket lát most a fejlődő piacokon, sokan egész egyszerűen az évtized vételi lehetőségét látják. A neves amerikai befektetési szellemi műhely, a GMO Capital a következő hét évben a fejlődő piacokon látja a legmagasabb potenciális reál-részvénypiaci hozamokat, ezek éves mértéke az előrejelzések alapján 4,5 százalék lehet. Ezzel szemben a fejlett piacokon a nagy kapitalizációjú amerikai vállalatoknál éves 1,2 százalékos negatív hozamot jeleznek előre.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.