BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: SolarCity

Erőteljes emelkedésbe kapcsoltak szerdán a nyitás előtti amerikai kereskedésben a SolarCity részvényei, a papírok 17 százalékkal értékelődtek fel. A befektetők azt követően kezdték el venni a részvényeket, hogy a Tesla bejelentette, megvásárolná a napelemes rendszereket gyártó céget. A Tesla elnöke, Elon Musk eddig is a SolarCity egyik meghatározó részvényese volt 22 százalékos részesedésével, most pedig a Tesla 26,5-28,5 dolláron tett ajánlatot a részvényekre, ami 34 százalékos prémiumot jelent a SolarCity keddi tőzsdei záróárához képest. A felvásárlással a Tesla elektromos autói használhatják majd a SolarCity napelemes technológiáit, akár már jövőre. Elon Musk szerint a felvásárlás nem növeli majd a Tesla pénzügyi kockázatait, az eladósodottság érdemben nem fog emelkedni ezzel. A Tesla elnöke szerint a tranzakció mindkét cég fejlődését szolgálja.


A nap vesztese: Adobe Systems

Öt százalékot esett az Adobe Systems árfolyama szerdán a New York-i tőzsdén azt követően, hogy az amerikai szoftverfejlesztő közzétette negyedéves gyorsjelentését. Bár a társaság a vártnál jobb számokat közölt, ugyanakkor a menedzsment által megfogalmazott várakozások elmaradtak az elemzői konszenzustól. A legutóbbi negyedévben 20 százalékkal ugrott meg az Adobe Systems bevétele az előző év azonos időszakához képest, nettó eredménye pedig az egy évvel ezelőtti 148 millió dolláros profitról 244 millió dollárra emelkedett. Az egyszeri tételek hatásait kiszűrve az egy részvényre jutó eredménye 71 centre nőtt, miközben az elemzők előzetesen 68 centet vártak. Az idei évre 5,8 milliárd dolláros bevételre számít a cégvezetés, és 2,8 dolláros egy részvényre jutó eredményt jósolnak, míg az elemzői konszenzus 5,83 milliárdos bevétel és 2,84 dolláros részvényenkénti profitról szól.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.