BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kis hozam volt eddig az alapítványoknál

Immár 268 milliárd forint fölé nőtt az MNB-alapítványok vagyonának értéke, de az csak kevesebb mint egy százalékkal több annál, mint amennyit alapításuk óta a jegybanktól kaptak.

Június végén már 268,12 milliárdot ért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a fél tucat, Pallas Athéné nevű alapítványnak juttatott vagyon. Az alapítványok féléves beszámolójában ehhez hozzátették: a június végi érték 1,72 milliárddal magasabb annál, mint amennyit az alapítványok az őket 2013 decembere és 2014 decembere között létrehozó MNB-től kaptak. Ez meglehetősen szerény hozam ahhoz képest, hogy az alapítványok befektethető vagyona már egy éve összeállt. Bár tavaly év végén kaptak még 12 milliárd forintot az MNB-től, abból egy az egyben a kecskeméti főiskola fejlesztésére alakult társaság, a Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. alaptőkéjét dobták össze. A hat alapítvány 2016. március 31-i 267,23 milliárd forintos vagyonából 197,3 milliárd volt magyar állampapírban, 7,76 milliárd bankbetétben, 24,47 milliárd ingatlanban, míg 37,7 milliárd cégrészesedésekben. Az, hogy mi volt az eloszlás június 30-án, az alapítványok tegnapi közleményükben nem részletezték.

Ha azt vesszük, hogy a nullához közelítő kamatok miatt a bankbetétek gyakorlatilag semmit sem fialnak, s feltételezzük, hogy a cégrészesedések értéke sem emelkedett, akkor is szerény az így kijövő 0,87 százalékos hozam. Különösen, hogy az alapítványok nemrégen a Világgazdasággal azt közölték, hogy az akkor a tulajdonukban volt 12 ingatlan 9,5 százalékkal ér többet, 25 milliárdot, mint amennyiért azok 2014 márciusa és 2015 novembere között hozzájuk kerültek. Ebből négyet az MNB-től vagyonjuttatásként kaptak, nyolcat viszont már ők maguk vásároltak. (További négy ingatlan vételét jelentették be június 20-án, csaknem 25 milliárd forintos összértékben, ám ezek ára értelemszerűen még a fél év végi összesítésig nem változhatott.)

Ha viszont az ingatlanállomány önmagában 2,2 milliárd forinttal értékelődött fel, akkor ez arra utal, hogy az állampapírok és a többi befektetés nemhogy hozott, hanem vitt, azaz azok kevesebbet érnek. Ami azért érdekes, mert az alapítványok – beszámolóik szerint – bőven tartottak hosszabb lejáratú államkötvényeket is, a Matolcsy György jegybankelnök kuratóriumi elnöksége alatt álló, közel 62 milliárdos vagyonú Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány például Bónusz Magyar Államkötvényt és Prémium Euró Magyar Államkötvényt. Nem beszélve arról, hogy összvagyonuk 0,65 százalékos együttes értéknövekedésénél többet egy év alatt még a legrövidebb lejáratú, 3 hónapos állampapírok, a diszkontkincstárjegyek is hoztak.

Vizsgált alapítványi szerződések

Az MNB-alapítványok 29 szerződését vizsgálja a Közbeszerzési Döntőbizottság amiatt, hogy azok megkötése előtt nem közbeszerzési pályázaton választották ki, kinek adják oda a megbízást – derítette ki az Atlatszo.hu. A legvaskosabb, közel 1 milliárdos tétel az a pénz, amennyiért a családi szálakon Mészáros Lőrinchez köthető Magyar Építő átalakítja a PADA által vásárolt Ybl-villát. Az Origót és a Vs.hu-t is működtető New Wave Media Kft. tulajdonosa, Száraz István másik cége, a Frank Digital Kommunikációs Tanácsadó és Szolgáltató Kft. is közbeszerzési pályázat mellőzésével kapott 5,4 milliót a PADA-tól.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.