BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertesei: olasz bankok

Nagyot emelkedett a világ legrégebbi bankjának tartott Monte Dei Pasci di Sciena árfolyama a pénteki kereskedésben, úgy látszik, a befektetők megnyugvással fogadták az olasz nagybank „felrázására” vonatkozó terveket. Az elmúlt napokban olyan hírek jelentek meg, miszerint a Morgan Stanley mellett az UniCredit és az Intesa Sanpaolo is visszautasította, hogy részt vegyen a teljes, 5 milliárd eurós összeg lejegyzésében szerepet vállaló konzorciumban, ám pénteken már arról érkeztek hírek, hogy így vagy úgy, de a piac segítségével mentik ki az olasz pénzintézetet. A pozitívnak tekinthető hírekre a többi olasz bank árfolyama is emelkedésnek indult. A Monte Dei Pasci di Sciena árfolyama közel 7 százalékkal került feljebb, de az UniCredit közel 5 százalékkal, az Intesa Sanpaolo pedig 4 százalékkal ugrott meg.


A nap vesztese: Mediaset

Hét százalék feletti esést szenvedett a hét utolsó kereskedési napján az olasz tőzsdén a Mediaset árfolyama. A cég és a francia Vivendi közötti együttműködés nem megy teljesen zökkenőmentesen, most a két vállalat jogi lépésekkel fenyegette meg egymást. Áprilisban egyezett meg a két cég arról, hogy a Vivendi megveszi a Mediaset fizetős televíziós üzletágát, és a partnerségük megpecsételésére 3,5 százalékos részesedést szereznek egymásban. Egy héttel ezelőtt azonban a Vivendi úgy döntött, hogy visszatáncol, és már nem akarja a teljes üzletágat, megelégszik egy 20 százalékos részesedéssel is. A következő három évben pedig 15 százalékos részesedést vásárolna a Mediasetben. A Silvio Berlusconi családja által irányított Mediaset menedzsmentje kártérítést követel a Vivenditől, amiért az meggondolta magát.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.