BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: Avnet

Hétfőn, a nyitás előtti kereskedésben 2 százalékot emelkedett az Avnet árfolyama, miután a cég bejelentette, hogy eladja a technológiai megoldások üzletágát. A tranzakció értéke 2,8 milliárd dollár, ebből 2,4 milliárd dollárt készpénzben fizet ki a felvásárló Tech Data, továbbá 2,785 millió darab részvényt kapnak a tulajdonosok. A várakozások szerint 2017 első felében zárulhat le a tranzakció, és már az első évben EPS-növelő hatása lesz. A menedzsment indoklása szerint a felvásárlásnak köszönhetően az amerikai és az európai értékesítési hálózata bővül, és a Tech Data megjelenik az ázsia–csendes-óceáni térségben is, ami új piac lesz a számára. A várakozások szerint a felvásárlás lezárása után éves szinten 100 millió dolláros költségmegtakarítást érhet el az egyesült vállalat a szinergiahatásoknak köszönhetően.


A nap vesztese: Mitie

Jelentős eladói nyomás alá kerültek a szolgáltatások kiszervezésével foglalkozó brit cég, a Mitie részvényei, a vállalat árfolyama közel 30 százalékot esett a hétfői kereskedésben. A lejtmenetet az váltotta ki, hogy a társaság profit warningot tett közzé a folyó üzleti évre vonatkozóan. A menedzsment jelezte, hogy a Brexit okozta gazdasági bizonytalanság jelentős nyomás alatt tartja a vállalat üzemi eredményét, így a vezetőség előrejelzése alapján a bevételek 10-20 százalékos visszaesésére lehet számítani 2016-ban. Az elemzők is csökkentették a várakozásaikat, az előzetesen megfogalmazott 24 fontos egy részvényre jutó nyereség helyett, most már csupán 22 fontra számítanak részvényenként. A pénteki záróárral számolva a papírok év eleje óta 36 százalékos csökkenést mutattak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.