BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszer fent, egyszer lent

A nap nyertese: Louis Vuitton

Jó híreket kaptak kedden a francia luxuscikkipari csoport, az LVMH Louis Vuitton Moet Hennessy befektetői, miután a társaság közzétette harmadik negyedéves eredményeit. Az árbevétel a szeptember 30-ával végződő negyedévben 6 százalékkal 9,14 milliárd euróra nőtt, miközben az elemzők 4 százalékos növekedés mellett 8,9 milliárd euróra számítottak. A kiemelten figyelt divat és bőrtermék szegmensben – amely nemcsak a bevételek, de a profit legnagyobb szeletét is adja –, az első fél évben mérsékelten csökkent az árbevétel, a harmadik negyedévben azonban 5 százalékkal nőtt. A válság óta eltelt években jelentősen visszaesett a luxustermékek iránti kereslet, de a menedzsment pozitívan ítéli meg a csoport jövőbeni kilátásait. A befektetők jól fogadták a kiemelt divat és bőrtermék szegmensben a profit növekedését, az LVMH árfolyama több mint 5 százalékot emelkedett a keddi kereskedésben.


A nap vesztese: Rent-A-Center

Jelentős eladói nyomás alá kerültek kedden a kiskereskedelmi lánc, a Rent-A-Center részvényei, a papírok árfolyama közel 30 százalékot esett a nyitás előtti amerikai kereskedésben. A befektetőket kiábrándította, hogy a vállalat a folyó üzleti negyedévére profit warningot tett közzé. A menedzsment jelezte, hogy a legalább egy éve nyitva tartó üzletek bevételei 12 százalékkal eshetnek vissza az előző év azonos időszakához képest, ami a vezetőség szerint az új értékesítési rendszer vártnál nehezebb implementáció­jának tudható be. A vállalat egy részvényre jutó eredménye a harmadik negyedévben 5 és 15 cent között alakulhat, miközben az elemzők részvényenként 39 centre számítottak. A hétfői záróárral számolva a papírok az év eleje óta 14 százalékos csökkenést mutattak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.