BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átmeneti lehet a forint megingása

Nem jött jól a forintnak a hosszú hétvége, hiszen a pangó piacon az idei év legmélyebb szintjére kalapálták le az euróhoz viszonyított árfolyamát. Tegnap azonban kezdett erőre kapni a magyar fizetőeszköz, annak ellenére, hogy az elemzők egy része már azt találgatta, hogy mikor lépi át a technikailag igen fontos 315-ös szintet. Szakértők szerint csak átmeneti megingásról van szó, hosszabb távon a magyar deviza visszakerül a korábban kialakult sáv erősebb oldalára. A forint értékvesztése beleillett a geopolitikai feszültségek következtében kialakult általános nemzetközi trendbe.

Nem forintspecifikusak voltak a folyamatok, hiszen például a lengyel zloty is esett – mondta lapunknak Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.

Aggodalomra nincs ok, hiszen a forint továbbra is abban a stabilnak nevezhető 305–315-ös sávban maradt az euróhoz képest, amelyben 2015 májusa óta mozog.

Az elemző szerint, ha nem lesznek kiélezett politikai feszültségek, akkor a forint a következő pár hétben a 312–314 közötti sávban tanyázhat, de hosszabb távon visszaerősödhet a 307–312-es tartományba.

Közép-Európa legnagyobb átutalási intézménye, az Akcenta CZ szerint a forintra mindenekelőtt az európai választások lehetnek negatív hatással. „Marine Le Pen esetleges győzelme a politikai bizonytalanságtól való félelem miatt egyértelműen kivetülne a pénzpiacokra, a forint pedig valószínűleg engedne az eladási nyomásoknak, és a 320-as szintig gyengülne – vélekedett Miroslav Novák, az Akcenta CZ szakértője. – A forintra ható, az európai választásokból eredő gyengítő nyomásokat részben tompítja a magyarországi gazdasági helyzet javulása, és mivel nem várjuk Le Pen győzelmét, az euró-forint árfolyamnál a kereskedésnek az elmúlt néhány hónapban tapasztalt sávban kellene folytatódnia.” Ebben az esetben az Akcenta arra számít, hogy az árfolyam az év végéig lecsúszik a 305 euró-forint közeli szintre.

A geopolitikai feszültségek mozgatják a fontosabb devizákat is. Az előrehozott brit parlamenti választásokról szóló hírek jelentős árfolyammozgást eredményeztek a font piacán. John Hardy, a Saxo Bank devizapiaci stratégiai igazgatója szerint emiatt nagy mennyiségben zártak le short pozíciókat, az árfolyammozgást pedig tovább fokozta a szokásosnál kisebb likviditás is. A hét végi franciaországi választások miatt ugyanis kevesen mernek új pozíciókat nyitni.

May erőteljesebb támogatásával gyorsabban és stabilabban átvihetők a Brexittel kapcsolatos döntések – véli Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője, aki szerint így elkerülhetők az extrém megoldások. Az elmúlt hetekben inkább a font gyengülése látszott valószínűbbnek, de a választással összefüggő hírek átrajzolták a képet, és a pozitív hangulat az elemzők szerint több hétig is kitarthat. Az angol font a jövőben kisebb mértékben erősödhet az euróval és nagyobb mértékben a dollárral szemben – véli Németh.

Az eurónak a francia elnökválasztás adhat majd egyértelműbb irányt a következő hetekben, sokan pedig arra spekulálnak, hogy ha a francia nyomás lekerül az árfolyamról, érdemi euróerősödés jöhet. Ráadásul egyre többen spekulálnak arra is, hogy az európai fizetőeszköz hasonló utat jár majd be, mint a dollár ez elmúlt két évben. Előbb-utóbb ugyanis az Európai Központi Banknak is a szigorítás útjára kell lépnie, ami további euróerősödéshez vezetne.

[caption id="" align="alignleft" width="690"]Fotó: Shutterstock Fotó: Shutterstock[/caption]A cseh korona is meglepetést okozott az elmúlt időszakban, hisz a látványos erősödés elmaradt a küszöb eltörlése után. A cseh jegybank már rég felkészítette a piacokat arra, hogy szabadon engedi a devizát, ezért a befektetők várakozása már túlságosan egyirányú volt – mondta Németh. Az elemző szerint az elmúlt hónapokban 26,7-re tudtak határidős koronavételi pozíciókat felépíteni a befektetők, és a 26,2-es szint elérésére várnak a profitrealizálással. A 27-es szint elengedése után két nappal 26,579-ig ment az euró-korona árfolyam, de visszajött 26,8 közelébe. Az egyensúlyi szint Németh Dávid szerint 24,5-25 körül van, de ez 2018 folyamán alakulhat ki.

A török líra látványosan örült az elnöki rendszer bevezetésének. A líra izmosodott a népszavazást követően, miután a befektetők arra számítanak, hogy rövid távon stabilizálódhatnak a belpolitikai viszonyok. A kedvező gazdasági adatok is a líraerősödés irányába hatnak. A helyzetnek az a furcsasága, hogy közben a török vezetés egyes várható intézkedései és lépései egyre távolabb sodorják az országot az EU-tagságtól.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.