BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az OTP jó eredménye húzza felfelé a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,7 százalékos emelkedéssel 34 103 pontra ugrott viszonylag élénk, 5,7 milliárd forintos forgalom mellett háromnegyed 11-ig.

Az OTP 1,6 százalékkal 8374 forintra lőtt ki a kedvező első negyedéves gyorsjelentés közzétételének napján. A bank minden soron a várakozások felett teljesített, az adózott nyereség például a várt 42,8 milliárd forint helyett 52,9 milliárd forintot tett ki. A Mol 0,6 százalékkal 22 440 forintra, a Magyar Telekom 0,21 százalékkal 469 forintra emelkedett. A távközlési papír így már négy forintot hozott be a 25 forintos osztalékból a szelvényvágás után. A blue chipek közül egyedül a Richter került piros zónába, a gyógyszergyári papír árfolyama 0,14 százalékkal 6940 forintra mérséklődött.

Az európai börzéken is optimista a hangulat, mindegyik vezető index zöld zónában tartózkodik. A londoni FTSE100 0,2 százalékkal 7403, a frankfurti DAX 0,15 százalékkal 12 730, a párizsi CAC40 pedig 0,07 százalékkal 5387 pontra hízott. Milánóban 0,55, Madridban pedig 0,4 százalékos nyereséget könyvelhettek el eddig a befektetők.

Frankfurtban 3 százalék feletti mínuszban áll a ThyssenKrupp, a cég második negyedéves nyeresége elmaradt a várakozásoktól. A 412 millió eurós tisztított eredmény igaz 5,6 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest, de a konszenzusban 419 milliót vártak az elemzők. A ThyssenKrupp egyébként emelt az éves előrejelzésén.

Az előző napok erősödése után ma eddig viszonylag csendes napja van a forintnak. Az euróval szemben 310,26-on stagnál, a dollárral szemben enyhén 0,04 százalékkal 285,55-re erősödött a magyar fizetőeszköz. Az euro-dollár kurzus 1,0864 a bankközi devizapiacon, ez enyhe 0,03 százalékos euróerősödést jelent.

A csökkenő készletadatok és a két hét múlva esedékes OPEC-üléssel kapcsolatos kedvező hírek miatt emelkedéssel kezdte a napot a két fő kőolajfajta. A Bloomberg adatai szerint WTI 48, a Brent pedig 51 dollár fölé is szaladt néhány centtel a mai kereskedésben, de aztán korrigált a jegyzésár. nem sokkal 11 óra előtt egy hordó WTI 47,78, egy hordó Brent pedig 50,74 dollárba került, ez 0,1, illetve 0,06 százalékos esésnek felel meg a tegnapi záráshoz képest.

Az arany 0,33 százalékkal emelkedett, egy uncia 1228,2 dollárba került.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.