BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kirobbanó formában volt ma a Mol

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 574,19 pontos, 1,78 százalékos emelkedéssel, 32 864,04 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az MTI-nek elmondta: a magyar tőzsde a nyugat-európai hangulattal együtt haladt, az összes vezető részvény napi csúcson fejezte be a kereskedést. A Mol pénteken hajnalban közétett jelentése már a nap elejétől dominált, hétfőn forog utoljára osztalékszelvénnyel a papír – tette hozzá. Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 aktuális csatornán a vezető részvények közül kiemelte a Mol és az OTP mozgását: a két blue chip forgalma együtt majdnem kitette a BÉT teljes forgalmát.

A Mol „kirobbanó” teljesítményt nyújtott, a 21 900 forintos záróárral évek óta nem látott szintre emelkedett. A Mol mellett azonban a többi nagy papír, így az OTP, a Richter és a Magyar Telekom is erősödött. Abban mindkét elemző egyetértett, hogy a piac várakozásai szerint a vasárnapi francia elnökválasztás második fordulóját vélhetően Emmanuel Macron független, centrista politikus nyeri majd.

A Mol 545 forinttal, 2,55 százalékkal 21 900 forintra erősödött, 5,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,54 százalékkal 7935 forintra nőtt, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,62 százalékkal 489 forintra emelkedett, forgalma 228,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 127 forinttal, 1,87 százalékkal 6922 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2036,82 ponton zárt pénteken, ez 8,28 pontos, 0,40 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. A BÉT áruszekciójában pénteken nem változtak az árak. A takarmánykukorica júliusra tonnánként változatlanul 44 000 forintba kerül. A nagy olajtartalmú repce augusztusi ára tonnánként továbbra is 105 000 forint.

Erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. A londoni FTSE100 index 0,62 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,57 százalékos plusszal, a párizsi CAC-40 mutató 1,16 százalékos emelkedéssel fejezte be a napot.

Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 88 cent emelkedéssel, 49,26 dolláron állt.

Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,10 százalék mínuszban, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index pedig 0,07 százalék pluszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója 0,01 százalék emelkedést jelzett.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.