BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Euró/dollár: indulhat az emelkedés

Szinte semmi sem látszott valószínűtlenebbnek január 1-jén, mint az, hogy az 1,05 alá zuhanó EUR/USD árfolyam látványos fordulatot vesz.

Szinte semmi sem látszott valószínűtlenebbnek január 1-jén, mint az, hogy az 1,05 alá zuhanó EUR/USD árfolyam látványos fordulatot vesz. Ebben az időben szinte mindenki a közelgő paritásról, annak elkerülhetetlenségéről beszélt, 2017 azonban nagyon mást tartogatott a befektetőknek, és már az év első napjaiban is felfelé tartott a devizapár.

Ez persze annyira talán még nem is extrémen durva, nyilván benne van a pakliban, hogy az árfolyam gyorsan fordul, az pedig szintén, hogy időnként korrekciót mutat. Az év első hónapjaiban is sokan ezt gondolhatták, megindult felfelé az EUR/USD, először a trendvonal mentén, majd április óta már attól jócskán elszakadva.

Mostanra viszont már nagy tétje van a mozgásnak, az egész eddigi két és fél év meghatározó trendje került most veszélybe, vagyis az, hogy a devizaárfolyam egy viszonylag széles sávban, 1,05 és 1,15 között mozog. Kisebb, pár napig tartó eltérések eddig is voltak a sávtól, de idővel mindig visszatért a devizapár.

Még most is megtörténhet ez, de a mozgás valahogy mégis azt a képet sugallja a befektetőknek, hogy itt most valami nagyon más történhet, és ha tartósan elhagyja az EUR/USD az 1,15-os sávot, akkor jó ideig vissza sem néz az alá. Az ilyen kitöréseket pedig, mondani sem kell, sok vérbeli kereskedő várhatja.

Annál is inkább, mivel most meglehetősen jó hozam-kockázat arányú beszálló adódik a hosszú oldalon próbálkozók számára. Célként az 1,20-os szint abszolút reálisnak tűnik, miközben 1,14 körül már jó esetben fals lenne a kitörés, és így eldobható egy esetleges pozíció. Ez a mostani szintek mellett 2 feletti hozam-kockázat arányt jelent, ami vélhetően sokaknak vonzó lehet. Ez így akár önbeteljesítő is lehet, de egy két és fél éve tartó sávozásnál biztosan sokan lehetnek azok is, akik az ellenkező oldalra fogadnak. Ez alapján nagy csata jöhet a devizapiacon, és nem biztos, hogy unalmas lesz a nyár az EUR/USD árfolyamában.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.