Mennyi erő van az olaj emelkedésében?

Évek óta nem látott ralit, nyolc napig töretlen emelkedést ért el a WTI jegyzése a június 21-én érintett lokális aljat követően. A lelkesedésre a mérséklődő – január óta először csökkenő – amerikai kitermelés adott okot. Amikor azonban az Atlanti-óceán nyugati felén konszolidálódik a helyzet, akkor az OPEC kezd rosszalkodni a keleti oldalon. Az egy napra jutó közel-keleti kitermelés júniusban 280 ezer hordóval emelkedett (összesen közel 33 millió hordó naponta), ami 2017-ben csúcsot jelent. Viszonyításképpen: ez közel negyede annak az 1,2 millió hordónak, amivel csökkenteni kellene a kitermelést. A növekményért elsősorban Nigéria és Líbia a felelős, ezek az országok azonban mentesek az OPEC korlátozása alól. A közel-keleti kitermelő államok megállapodását politikai veszély is fenyegeti. Az arab országok az Iránban zajló terrorista tevékenység támogatásával vádolják Katart, ennek az ellentétnek az elmérgesedése is kockára teheti az OPEC-megállapodást, tovább szaporítva a bizonytalan elemeket az egyenletben.

A piac összességében még mindig túltelített, így kétséges az olajár tartós feltámadása. Ha a technikai elemzés szemszögéből nézzük, a június végi felfutást július első hetében már kifulladás követi – egy magányos doji gyertyával. Egy megerősített lefordulással érkező korrekció után ugyan a grafikonban még benne van egy hullám fölfelé, de az 50-52 dollár fölötti szintekhez már a kitermelési oldalon is egyensúlyra volna szükség. Az ominózus 50 dolláros zóna azonban elérhető, ide mutat a június végi felfutásból Fibonacci-kiterjesztéssel számított célár is (161,8 százalék).

Érdemes lehet tehát a hosszú távú emelkedési várakozásokkal óvatosan bánni, a „buy the dip” mentalitásnál némileg konzervatívabb hozzáállást igényelhet az olajpiac jelenlegi helyzete. Ha egy negatívabb forgatókönyv teljesülne a folytatásban, és újra a gyengülés útjára lépne az olaj, akkor a 42 dolláros lokális alj elesésével akár 40 dollár alatti árfolyammal is számolhatunk.