BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvező eredményeket várnak a szakértők a Richtertől

Több mint 16 millió dolláros royalty díjként kerülhet be a Richter csütörtöki negyedéves gyorsjelentésébe az a tétel, amelyre partnerétől, az Allergantól jogosult a gyógyszergyártó – derült ki tegnap. Az Erste tegnap célárat emelt.

H olnap jelenik meg a Richter negyedik negyedéves gyorsjelentése. Az eredményekkel kapcsolatban a szokottnál felfokozottabb az érdeklődés és nagyobb a bizonytalanság. Utóbbi a részvényár idei mozgásán is látható: január eleje óta több mint 5 százalékot veszítettek értékükből a gyógyszergyártó részvényei. Az Esmya-ügy miatti óvatos befektetői magatartás az EMA-vizsgálat végéig (akár a nyár elejéig) fennmaradhat, a gyorsjelentés viszont választ adhat a hatósági felülvizsgálat alá vont gyógyszer decemberi értékesítési adatainak alakulására. A csütörtöki negyedéves adatok előtt jó hír érkezett a Richter kereskedelmi partnerétől, az Allergantól.

A gyorsjelentés választ adhat a hatósági felülvizsgálat alá von gyógyszer decemberi értékesítési adatainak alakulására
Forrás: MW | Fotó: Reviczky Zsolt

Az ír cég a vártnál jobb adatokat közölt a Vraylar nevű termék értékesítéséről: az utolsó negyedévben a gyógyszer 87,7 millió dollár forgalmat eredményezett, ami 103 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának 43,2 millió dolláros értékét. A teljes tavalyi évben 287,8 millió dollár forgalmat generált a Vraylar az Egyesült Államokban, mindez azért fontos, mert az összeg 18 százaléka royalty díjként a Richtert illeti. További pozitív hír, hogy egy-két éven belül újabb betegségtípusokra lesz használható a Vraylar.

Az Allergantól érkező kedvező hírek előrevetíthetik, hogy a Richter csoportszinten is erős negyedévet zárt – mondta a Világgazdaságnak Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. A csütörtöki gyorsjelentésből választ kapunk az Esmya decemberi értékesítési adataira is, az ezzel kapcsolatos bizonytalanság ugyanis már két hónapja nyomás alatt tartja a részvény árfolyamát – tette hozzá a szakértő. Az Equilor a korábbi évek gyakorlatával ellentétben nem készített előrejelzést a Richter negyedéves eredményeiről.

A Concorde Értékpapír Zrt. prognózisa szerint a Richter a negyedik negyedévben 110 milliárd forint árbevételt ért el, 23,6 milliárd forintos EBITDA és 9,4 milliárdos nettó profit mellett. (Az előző negyedév 107,36 milliárdos árbevételt és 16,6 milliárdos nettó nyereséget hozott.) Vágó Attila vezető elemző a Világgazdaságnak elmondta: az Allergan Vraylar-eladásai a tegnap közölt adatok szerint felülmúlták a várakozásokat, így a Richternek fizetendő royalty díj is magasabb a reméltnél, de a záró negyedévben már csökkent az értékesítés növekedési üteme. A Concorde várakozásai szerint az Esmya hatósági felülvizsgálata a decemberi értékesítést érdemben nem befolyásolta. Jelenlegi céláruk 7400 forint, ezt a csütörtöki eredményközlés után felülvizsgálják. Az Erste optimistább, kedden módosították célárukat: 200 forinttal 750 forintra emelték. Ajánlásuk továbbra is felhalmozás.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.