BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljesült a Duna House profitterve

Idénre közel hárommilliárdos nyereségtervet tűzött ki a vezetőség. A tavalyi év után 176 forintos osztalék kifizetésére tesznek javaslatot a közgyűlésnek.

A Duna House vezetősége a tavalyi évre 850–1000 millió forintos adózott nyereséget várt, ebből 918 millió forint valósult meg, míg a cégcsoport 4,7 milliárd forintos árbevételt ért el tavaly – derül ki a szerdai tőzsdezárás után megjelent jelentésükből. A nyereség terhére 374 millió forint osztalék kifizetése következne a Duna House eddig követett üzletpolitikájából, azonban a cég egyik fontos projektjéből (Reviczky fejlesztés) idén befolyó pénz miatt ennél sokkal többet, hatszázmillió forintot osztanak szét a tulajdonosok között. Ha a közgyűlés jóváhagyja, minden részvény után 176 forint osztalék üti a részvényesek markát.

Kép: Szabó Miklós

Az éves árbevétel 2 százalékkal alacsonyabb a 2016-osnál, ugyanakkor tavaly csak 10 millió forintot realizáltak befektetési célú ingatlaneladásból, míg a megelőző évben 1,1 milliárd forintot. Az ingatlanértékesítéstől megtisztított árbevétel így 3,7 milliárd forintról 4,7 milliárd forintra nőtt, ami 27 százalékos növekedés.

A cégcsoport a negyedik negyedévében az ingatlanközvetítési piac szokásosan gyenge hónapjai mellett erős üzemi eredményt ért el, az előző év negyedik negyedévéhez képest 46 százalékkal emelkedett az EBITDA és megközelítette a 238 millió forintot.

Az árbevétel 1,2 milliárd forint lett, az adózott eredmény 174 millió forintot tett ki a negyedik negyedévben, előbbi 12 százalékkal, utóbbi 22 százalékkal haladja meg a 2016-os év utolsó negyedévének számait. Az egy részvényre jutó eredmény 48 forint (éves nyereség alapján pedig 260 forint) volt.

A negyedéves árbevétel eléréséhez 820 millió forinttal járult hozzá a magyar részleg, 311 millió forinttal a lengyel, 64 millióval pedig a csehországi. A nyereség viszont kizárólag a magyar divízió érdeme, a lengyel és a cseh érdekeltségek nullszaldós negyedévet zártak. A cégcsoport tulajdonában álló leányvállalata által kezelt Duna House Magyar Lakás Ingatlanalap egyéves hozama 7,1 százalék volt a közzététel idején.

A Duna House menedzsmentje közölte az idei évre vonatkozó előrejelzését is. Ebben 2,7-2,9 milliárd forintos éves adózott nyereség szerepel.

A MyCity ingatlanfejlesztési projekt nélkül a megtisztított nettó profit 950-1150 millió forint közt alakulhat a vezetőség várakozásai szerint. A társaság két ingatlanfejlesztési projektje közül a Reviczky 680 millió forintos, míg a Forest Hill 1,06 milliárd forintos nettó nyereséget hoz 2018-ban.

A vezetőség piaci előrejelzése szerint idén 160-180 ezer tranzakció történik a hazai lakóingatlan piacon, ahol az árak 5-10 százalékkal nőhetnek, a lakáscélú hitelezés állománya pedig 15-20 százalékkal bővülhet. Ennél nagyobb mértékben, 15-20 százalékkal nőhet a hazai piacon a Duna House által közvetített lakáshitelek folyósítása.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.