BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabilak maradtak az értéktőzsdék áprilisban

A vezető részvényindexeket áprilisban a szíriai bombázások nyomán mélyülő nemzetközi feszültség befolyásolta, itthon a hónap elején a tőkepiac is elsősorban a parlamenti választásokra figyelt. A blue chipek közül a Molt kivéve ezúttal nagy kiugrások nem voltak, áprilisban a BUX közel 3 százalékos emelkedéssel zárt.

A tőzsde azonnali részvénypiaca 178,6 milliárd forintos forgalommal zárta az áprilisi kereskedést, a napi átlagforgalom csupán 9,4 milliárd forint volt – közölte a BÉT. Mindez 2017 áprilisával és a megelőző hónappal összevetve is elmaradást jelentett. Április sem hozott változást a brókercégek stabil forgalmi rangsorában, a Concorde, a Wood és az Erste hármas megőrizte a szokott sorrendjét.

A BÉT összefoglalója szerint oldalazások, illetve kisebb emelkedések jellemezték áprilisban a vezető nemzetközi tőzsdeindexeket.

Ez inkább pozitív meglepetésként értékelhető, mert a nemzetközi gazdasági kockázatok és a geopolitikai hírek néha kifejezetten vészjóslónak tűntek.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Előbb a nyugati hatalmak szíriai bombázása borzolta a kedélyeket. Amikor azonban a piac észlelte, hogy a szíriai csapás nem eszkalálódik, a piac megnyugodott és az indexek gyorsan visszapattantak. Egyszerre tűnt gazdasági és geopolitikai konfliktusnak a szintén amerikai indíttatású kereskedelmi háború, illetve az Oroszország ellen szorgalmazott újabb szankciók – jelezték a BÉT közleményében.

A fokozódó kockázatok ellenére a fejlett piacok stabilak voltak, különösen az európai tőzsdék maradtak lendületben, a legtöbb nemzetközi index szolid pluszban zárta a hónapot. A BUX index összességében követte a nemzetközi trendet, 38 296 ponton zárt, ami mérsékelt emelkedés a márciusi 37 259 pontos záróértékhez képest.

A BÉT részvényszekciójában a vezető papírok közül a Mol tudott nagyot emelkedni, 8,3 százalékos erősödéssel zárta az áprilisi kereskedést, a többi blue-chip árfolyama pedig a márciusi zárószintjén „betonozódott be”, enyhe mínusszal zárva az áprilist.

Az április a tőzsdei társaságok életében az éves rendes közgyűlések időszaka is, komoly változások ugyanakkor nem történtek, egyedül a Magyar Telekom, a vezető hazai távközlési cég jelentett be cserét a vezérigazgatói poszton. A Mol élén Hernádi Zsolt újabb öt évre kapott felkérést az igazgatóságba.

A részvényesek nem panaszkodhattak az idén, a legtöbb BÉT-en jegyzett cég növelni tudta osztalék-fizetését és ez a részvényesi javadalmazás a részvények árfolyamához képest is relatíve magas, 1-2 százalékos osztalékhozamot jelentett a befektetőknek, amely a banki kamatokhoz képest vonzó jövedelem volt.

Sokkal szignifikánsabb volt a BUX-index néhány kisebb súlyú szereplőjének drágulása, az Appeninn, a Konzum, az Opus Global 15-25 százalékkal lépett feljebb, és bár kisebb mértékben, de a CIG Pannónia is 10 százalék fölött ugrott.

A forgalmi listát az „örökös bajnok” OTP vezette 75,1 milliárd forinttal, a dobogóra még 33 milliárd forinttal a Mol és 27,4 milliárd forinttal a Richter került fel.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.