BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem annyira egyszerű babaváró hitelt igényelni

Július közepére már halványodtak a babaváró hitel hetekkel korábbi népszerűségének jelei. A Bank360 szerint nem tudni, hogyan folytatódik a demográfiai csodafegyver története, de úgy tűnik, megcsappant a fiatal családok érdeklődése a 10 millió forintos babahitel iránt.

Meglepő eredményekről számol be a Bank360 az elmúlt időszakból összegyűjtött babaváró hitelt érintő statisztikák alapján. A szakportál szerint míg júniusban szinte mindenki az akár vissza nem térítendő támogatássá is alakítható babaváró hitelre volt kíváncsi, addig mostanra elfogyott az érdeklődők és az igénylők lendülete.

A babaváró hitel kalkulátort is kínáló portál statisztikái szerint

a babaváró rendelet hatálybalépésekor tapasztalható érdeklődés mára nagyjából a felére esett vissza a kifejezetten babaváró hitel miatt odalátogatók száma alapján.

A Bank360 információi egybevágnak a világ legnagyobb internetes keresőjének, a Google-nak az adataival is. A Google Trends alapján a februári bejelentéstől július közepéig vizsgált időtávon a július eleji csúcshoz képest több mint 80 százalékkal esett vissza az érdeklődés mindössze néhány nap alatt.

A legfrissebb adatok szerint július 15-ig mintegy 2 500 babaváró igénylés érkezett a pénzintézetekhez.

A bankok sem kapálóznak az ügyfelekért

A bankok sem vívnak ölremenő harcot az ügyfelekért első ránézésre, holott az állam garanciát vállal a hitel visszafizetésére. Egyes pénzintézetek csak a hatálybalépés után napokkal vagy hetekkel később indultak el a babaváró hitellel.

Fotó: AFP

Úgy tűnik, még az állami kezességvállalás sem jelent elég garanciát a bankoknak ahhoz, hogy felrázzák és babaváróra csábítsák a családalapítás előtt állókat:

szinte alig van olyan pénzintézet, ahol fókuszba került volna vagy hangsúlyosabbá válna a termék a lakosság felé intézett kommunikációban.

A Bank360 szerint szintén lassítja a babaváró hitel elterjedését, hogy a termékkel kapcsolatos edukációs és ismeretterjesztő szerepet is viselő közvetítőket kevésbé sikerült érdekeltté tenni a népszerűsítésben. A szabályozó által ajánlott maximális jutalék ugyanis más pénzügyi termékekhez képest alacsonyabb mértékű, így a közvetítők figyelmét is inkább azok kötik le.

Kizáró ok az alacsony jövedelem

Eközben

egyre több igénylő számol be arról, hogy nem felelt meg a legtöbb banknál alkalmazott konzervatívabb hitelbírálati feltételeknek, amelyek között a leggyakrabban visszatérő akadály az elvárt jövedelem nagysága.

A banki gyakorlat alapján beigazolódni látszik a leggyakrabban emlegetett kritika, miszerint éppen azok a háztartások nem tudják felvenni a kölcsönt, akiknek a legnagyobb segítséget jelentené. A Bank360 statisztikái ebből a szempontból is árulkodók. A babaváróval kalkulálók

  • 5 százaléka minimálbér alatti jövedelmet tudna igazolni. Nekik a Bank360 szerint sajnos egyetlen bank sem tud babaváró hitelt nyújtani.
  • 20 százalék 150 000 forint alatti jövedelemmel rendelkezik, nekik 6 pénzintézetnél van esélyük a sikeres hitelfelvételre, ahol elegendő lehet a 150 000 forintnál alacsonyabb jövedelem.
  • 50 százaléknak nem akadály a nettó 250 000 forint feletti jövedelem igazolása, így bátran fordulhatnak a bankokhoz.
  • A Bank360 megjegyzi továbbá, hogy a már meglévő hitelek is jócskán beleszólhatnak abba, hogy a házastársak fel tudják-e venni a babaváró hitelt. A jövedelem csak egy bizonyos szintig terhelhető hitellel, a babaváró kölcsön törlesztőrészlete pedig számít a jövedelmarányos törlesztőrészlet mutató megállapítása során. Azaz amelyik házaspár jövedelme nem bírja el a babaváró hitel törlesztőjét más hitel – például hitelkártya vagy jelzáloghitel – törlesztőrészlete mellett, az szintén nem tudja igényelni a kölcsönt.

    Fotó: VG / PR

    Ráadásul – bár a rendelet erre lehetőséget ad – a szakportál úgy látja, hogy nincs olyan bank, amely befogadná a passzív KHR-es ügyfelek igényléseit.

    Nem elég motiváló a 10 millió forint három gyerek vállalásához

    A Bank360 adataiból az is kiderül, hogy nem feltétlenül gondolkoznak úgy az érdeklődők, ahogy az az állami demográfiai stratégiának kedvező lenne. Az elsöprő többség nagyon óvatos a gyerekvállalással kapcsolatban: 74 százalék tervez ugyanis a kalkulációk során egy gyermek születésével, amely a hitel kamatmentességét biztosítja. 18 százalék tervez két gyermekkel, és csak 8 százalék hárommal, amely a fennálló tartozás elengedésével jár. Ezzel együtt több ezren kalkuláltak gyermekvállalás nélkül is, hiszen egyébként a babaváró hitel még a feltételek teljesítése nélkül is az egyik legkedvezőbb kölcsön a személyi hitelek között.

    Kivárhatnak a babával tervezők

    Az indulás után három héttel tehát nem látni a kezdeti kirobbanó érdeklődés kitartásának jeleit. A Bank360 szerint ennek a fentieken túl oka lehet, hogy

    azok a kismamák, akinek fontos volt a szülés miatt, már az első napokban igényeltek,

    és sokan várhatnak még OEP-igazolásra is, továbbá azok a házastársak, akik terveznek babával, kivárhatnak a terhesség 12. hetéig, amikor is az igényléssel együtt a törlesztés szüneteltetése is kérhető.

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.