BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pluszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 43 521,91 ponton zárt szerdán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 446,84 pontos, 1,04 százalékos emelkedéssel, 43 521,91 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 25,4 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény erősödött az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint „nagy csapkodás” volt a magyar piacon.

A nap eleji likvidálások miatt újabb mélypontokat értek el az árfolyamok, majd a nemzetközi piacok hatására megérkeztek a vevők, és végül szép pluszban zárt a BÉT

– mondta.

Fotó: Kallus György

A vezető elemző szerint a szerdai emelkedés főként az elmúlt napokban kialakult heves túladottságnak köszönhető, annak, hogy túl hirtelen, túl sokat estek az árfolyamok. Emellett a nemzetközi hangulat is pozitív a záráshoz közeledve tette hozzá. A vezető részvények közül leginkább a Richter tudott visszapattanni majdnem 2 százalékos emelkedéssel, de még a Molban is volt erő, ismét 2500 forint – egy fontos technikai szint – fölé húzták az árfolyamát – mondta.

 

  • A Mol 32 forinttal, 1,29 százalékkal 2520 forintra erősödött, 5,2 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,41 százalékkal 14 570 forintra nőtt, forgalmuk 11,7 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,95 százalékkal 425 forintra emelkedett, forgalma 444,9 millió forint volt.
  • A Richter-papírok ára 120 forinttal, 1,80 százalékkal 6775 forintra nőtt, forgalmuk 6,7 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 3486,39 ponton zárt szerdán, ez 19 pontos, 0,55 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
  • Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.