BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jót tett az amerikai börzéknek a kínai viszály csitulása

Erős pluszban zártak a vezető amerikai és európai tőzsdeindexek. Budapesten is jó napjuk volt a befektetőknek. 350 forint alatt az euró.

  • Az erős tőzsdenyitást követően még tudtak emelkedni a vezető New York-i tőzsdeindexek pénteken, végül mindhárom irányadó mutató 1,5 százalék felett zárt.
  • Londonban szünet volt, a többi európai piac emelkedéssel nyitott, és jó hangulatban fejezte be a kereskedést.
  • Emelkedéssel nyitott a BUX, majd a nap végén is pluszban zárt.
  • Minden várakozást felülmúló, 29 milliárd forintos nettó eredményt ért el a Richter.
  • A várakozásoktól több tételsoron elmaradó negyedéves eredményről számolt be az OTP.
  • Alig változott a forint árfolyama reggel, este 6 előtt nem sokkal az euró 349,31 forintra gyengült, az amerikai tőzsdék zárásakor pedig 349,4 forintot kértek egy euróért.
  • Fotó: Shutterstock

    Főbb csütörtöki események:

  • Erős pluszban startoltak el a New York-i tőzsde irányadó mutatói, azonban a nyitást követően csak a Nasdaq tudott tovább erősödni – végül mindhárom vezető index pluszban fejezte be a csütörtöki kereskedést.
  • Enyhe növekedéssel kezdték a napot a vezető európai tőzsdeindexek, végül másfél százalék körüli pluszban zártak.
  • A kedvező nyitást követően az átlagosnál jóval alacsonyabb forgalom mellett végül emelkedéssel zárt a pesti tőzsde.
  • Az eurót 350,67 forinton jegyezték reggel, ahogy az amerikai tőzsdezáráskor is hasonló szinteken mozgott az árfolyam.
  • Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.