Mennyire veszélyes, ha nyílik az olló?

Napjainkban a részvénypiaccal kapcsolatban gyakran elhangzó kijelentés, hogy a nyertesek és a vesztesek közötti olló nagyon szétnyílt. Az egyik oldalon a járvány következtében tovább erősödő technológiai részvények, a másikon a gazdasági sokk által padlóra küldött, és azóta is ott fetrengő iparágak papírjai találhatók. Könnyen gondolhatnánk, hogy rendkívüli, amit most látunk.

És bizonyos szempontból ez így is van. Ha ugyanis az amerikai részvénypiac legfontosabb szektorait nézzük, akkor az elmúlt 12 hónap legjobban és legrosszabbul teljesítő iparágainak teljesítménykülönbsége valóban olyan mértékű, amekkorára ritkán láttunk példát a múltban.

A teljesítménykülönbség legmagasabb értékét 2010 elején láttuk, amikor is a 2008–2009-es recesszióból való kilábalásban a tartós fogyasztási cikkeket előállító szektor és a közüzemi cégek teljesítménye között tátongott hatalmas szakadék. 2020 első fél évének végén a nyertes iparág ugyanaz maradt, a legnagyobb vesztes pedig az elmúlt egy év hozamai alapján az energetikai szektor lett (ez utóbbin a nyersanyagárak alakulását nézve nem csodálkozhatunk). Az olló mostani szétnyílását hangsúlyozók közül sokan úgy vélik, hogy egyes szektorok szárnyalása, míg mások lemaradása a piaci emelkedés fenntarthatatlanságát jelzi, azaz egy közelgő tőzsdei esés veszélyét hordozza magában.

A múltbeli idősorok alapján viszont ennek már nem feltétlenül kell így lennie. A megugró teljesítménykülönbség néha időben valóban egybeesett a piac egészének csúcsával (a leglátványosabban a 2000-es évek eleji tech lufi idején), de arra is volt példa (lásd az említett 2010-es időszakot), amikor az olló pont egy zuhanást követő visszapattanásban nyílt szét.

Úgy gondolom, hogy egyes iparágak lemaradása, míg mások szárnyalása a tőzsdék működési logikájának szerves része. A mélyben szinte állandóan hatalmas mozgások és átrendeződések tapasztalhatók.

Néha valóban háborgó felszín alatt. De gyakran úgy, hogy közben a felszín csendes marad.