BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szárnyalt a BUX

Pluszban teljesített a pesti tőzsde.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 524,76 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 47 527,53 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 5,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: 

a Budapesti Értéktőzsde szerdán felülteljesített a nyugat-európai és az észak-amerikai tőzsdékhez képest.

Fotó: AFP

Hozzátette, a forgalom rendkívül alacsonyan alakult, a részvények közül egyedül az OTP-nél látszik értelmezhető forgalom.
Az OTP árfolyamának emelkedését továbbra is a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése segítette, a Mol részvényeire pedig kedvezően hatott az olajárak alakulása - tette hozzá a vezető elemző.
A Mol 48 forinttal, 2,05 százalékkal 2386 forintra erősödött, 695,0 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,40 százalékkal 15 900 forintra nőtt, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,94 százalékkal 422,50 forintra csökkent, forgalma 35,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,31 százalékkal 7990 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3922 ponton zárt szerdán, ez 14,93 pontos, 0,38 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.