A nagyon hosszú izgalmas? – elárulja a kötvényszakértő

A cím vélhetőleg mindenkinek úgy általában a kötvények, illetve a hozamgörbe távoli pontjai mentén indította be a fantáziáját, és ha így van, akkor nem is kell csalódást okoznom. Az alábbiakban egy rövid pillanatképet fogok mutatni a húszéves és az annál is hosszabb lejáratú államkötvényekről, viszonylag kevés szöveggel, hadd beszéljenek magukért a számok.

Természetesen a piacon lévő kötvények állományának csak viszonylag kis részét adják az extrém hosszú lejáratok, a mindenkori kormányok őszinte sajnálatára, tehát az államadósságok lejárati szerkezetében, az adósság menedzselésének aktuális kérdéseiben általában nem játszanak döntő szerepet. Az extrémnek is nyugodtan mondható kockázatukat megértő befektető számára viszont érdekesek lehetnek, vagy legalább jó kiindulópontokat adhatnak – ahogy az államkötvények általában.

Kockázatok sora

Az extrém hosszú lejáratok esetében fokozottan jelentkezik a kötvények összes jellemző kockázata. A vissza nem fizetés kockázata, a kötvényben vállalt jövőbeni kifizetések reálértékét fenyegető inflációs kockázat, a kötvény árfolyamát rángató kamatkockázat, a piac kiszáradásáig súlyosbodni tudó likviditási kockázat, illetve annak a devizának a kockázata, amelyben a kötvényt kibocsátották.

Joggal merül fel a kérdés, hogy mit ad cserébe a befektetőnek ezért a sok bizonytalanságért az extrém hosszú kötvény. Természetesen nem feltétlenül ad bármit is, lehet, hogy egészen egyszerűen rossz befektetésnek bizonyul. Ha ennél vidámabb lehetőségek említésére vágyik valaki, szerencsére tudok mondani olyat is, rögtön kettőt is.

Az egyik a masszív árfolyamnyereség lehetősége, a kötvény hátralévő futamidejéhez képest sokkal (nagyon sokkal) rövidebb időtávon, éppen azért, mert természeténél fogva a hosszú kötvény árfolyama nagyon volatilis. Itt tehát arról van szó, hogy megveszünk egy teszem azt 30 év múlva lejáró kötvényt, aminek a következő egy vagy két évben felmegy az árfolyama a duplájára, akkor eladjuk, és örülünk. (Vagy lemegy a felére, és akkor nem örülünk.) Figyelem, ezek teljesen életszerű forgatókönyvek: ha például egy tízéves kötvény hozama 5 százalékponttal változik, akkor az árfolyama hozzávetőleg vagy a másfélszeresére nő, vagy a felére esik. Húsz-, harminc-, ötvenéves lejáratú papíroknál ez sokkal durvább, ez adja a hosszú lejáratok azonnal jelentkező kockázatát.

A másik pozitív lehetőség leginkább tartalékkezelő intézmények, például biztosítók, nyugdíjpénztárak, alapítványok számára érdekes. Ők ugyanis értéket találhatnak abban, hogy ilyen eszközök megvásárlásával legalább nominálisan képesek hosszú időre fedezni a tervezhető kifizetési kötelezettségeik egy részét.

Kevés szöveget ígértem az elején, térjünk is rá tehát a számokra, nézzük, hogy áll a húszéves és az annál is hosszabb államkötvények piaca jelenleg a világon. Az alábbi táblázatban a kötvénypiaci szokványoknak megfelelően az ún. lejáratig számított hozam fog szerepelni, amely természetesen éves hozamot jelent, és magában foglalja a kamatos kamat hatását is. Az egyes államoknál csak a saját devizájukban kibocsátott kötvények kerülnek be a listába. Az amerikai kötvény tehát amerikai dollárban, az ausztrál kibocsátású ausztrál dollárban, az osztrák, a szlovák, a szlovén kötvény euróban, a kazah papír kazah tengében, a Kenyai Köztársaság adósságlevele kenyai shillingben, a magyar állam tartozását jelentő 2051/G kötvény pedig magyar forintban boldogítja a befektetőit.

Hát így. A válogatás egyrészt önkényes, másrész nem is minden ország állampapírpiacán vannak húsz év körüli lejáratok, tehát ez semmi esetre sem egy teljes kép. Értelemszerűen minél magasabb hozamszinteket látunk, a piac annál nagyobb kockázatokat áraz a fentebb említett tényezők valamelyikében vagy valamilyen kombinációjában, és annál nagyobb ezekben a kötvényekben a felértékelődési potenciál, ha kedvező irányba változik a hozamkörnyezet – és minden egyéb szükséges faktor.

Nyilván mindenkinek más a legérdekesebb a listában, bizonyos különbségek és bizonyos hasonlóságok pedig tényleg önmagukért beszélnek. Az például eléggé érthető, miért nem akar kilépni az eurózónából senki, aki egyszer belépett.

De nézzük az igazán hosszú kötvényeket! Akinek ugyanis nem elég izgalmasak a húszévesek, azoknak is komoly kínálat áll rendelkezésére, még sokkal nagyobb kockázatokkal, jó esetben sokkal nagyobb felértékelődési potenciállal. Az alábbi válogatás nem a hozam, hanem a lejárat ideje szerint van sorba rendezve. 

A lista utolsó 6-7 eleménél, és különösen a legutolsónál felmerülhet a kedves olvasóban, hogy esetleg elírtam a kötvény lejáratának dátumát, pedig nem. Igen, ennyire hosszúak is vannak, a műfaj koronázatlan királya – ha eltekintünk a lejárat nélküli örökjáradékoktól – néhány osztrák államkötvény-sorozat.

Kriptoizék helyett

Hatásvadász fogás, amivel gátlástalanul élek is, hogy éppen egy ilyennel, a 2120-as, tehát 98 év múlva lejáró osztrák papírral szemléltessem az extrém hosszú kötvények ugyancsak extrém árfolyamkockázatát. Ez a kötvény tavaly decemberben még a névértéke felett forgott valamivel, jelenleg pedig annak 46 százalékán kereskednek vele, de a nyár folyamán előfordult, hogy a névértéke 40 százalékán is gazdát cserélt. Ha hosszú idősorokat nézünk, akkor az eurós eszközökön belül értelmezett hozamkörnyezetben az idei mozgások légypiszoknak tűnnek a chartokon, de a hosszú papírok árfolyamában bizony ez már komoly mészárlást jelentett. Egy ilyen extrém hosszúra ez természetesen még inkább igaz. 

Megjött az infláció, az ECB kormányzói közül néhányan krákogtak vagy megköszörülték a torkukat, amit néhányan a hallgatóságból távolról úgy értettek, hogy „az árstabilitás helyreállítása és az inflációs várakozások lehorgonyzása”, és tessék, egy nagyon biztonságos kibocsátó 98 éves kötvényének árfolyama esett 60 százalékot. Ha valaki izgalmas és kockázatos kereskedési eszközt keres, akkor nemhogy a kriptoizékre nincs rászorulva, de részvényekhez, devizákhoz, nyersanyagokhoz sem feltétlenül kell nyúlnia, tőkeáttételre pedig végképp nincs semmi szüksége. A hosszú kötvény éppen elég izgalmas tud lenni.

Nem tudom, komolyan elhiszi-e valaki, hogy az államok 25, 30, 50, 100 év után reálértéken akárcsak közelítőleg visszafizetik-e az adósságukat a kötvények eredeti vevőinek – nekem ehhez nincs elég fantáziám. Ha valakinek sikerül is később, akár a kibocsátási ár töredékén venni belőlük, az is azt jelenti, hogy a kibocsátójának éppen átárazódik, megdrágul az adóssága, tehát még inkább rá lesz szorulva a jövőben a kötelezettségei elinflálására, ha nem óhajt csődbe menni. A lejáratig tartásuk tehát hétköznapi befektetőnek valószínűleg nem jó stratégia még egy attraktívnak tűnő bekerülési árban gyönyörködve sem.

Ugyanakkor néhány évre – és ízlés szerint ennél sokkal-sokkal rövidebb időre – tartott pozíciók eszközeiként nagyon is érdekesek lehetnek a szerencsés kézzel megvásárolt extrém hosszú államkötvények. Nem mondok azzal nagyot, hogy 

Ettől talán időben már nem vagyunk messze, de sajnos ami engem illet, egyelőre a lényegesen rövidebbektől is félek – viszont könnyen lehet, hogy tévedek.

Az viszont biztos, hogy a piacuk követése érdekes és tanulságos lehet mindenkinek, aki az államadósságok moslékának az infláció disznajával történő jóízű feletetése ügyében érintettnek érzi magát.