BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árgus szemmel nézik Romániában az OTP-t is

Az OTP-nek – mint Romániában is rendszerszinten kritikus banknak – félszázalékos kiegészítő anticiklikus tőkepuffert kell képeznie – döntött a nemzeti hatóság, amely a nagybankok osztalékpolitikáját is szemmel tartja.

A többi rendszerszinten is kritikusnak minősített romániai bankkal egyetemben az OTP Bank Romániának is kiegészítő anticiklikus tőkepuffert kell képeznie, ami a hazai nagybank leánya esetében 0,5 százalék lesz – ismertette hétfőn a Román Nemzeti Bankon (BNR) belül működő Nemzeti Makroprudenciális Felügyeleti Bizottság (NCMO) döntését az angol nyelvű Romania-Insider portál.

International bBanks and Businesses in Bucharest
Fotó: Jaap Arreins

Tulajdonképpen megtisztelő és akár kedvező hír is lehetne, hogy a legnagyobb magyar bank helyi leányát a kilenc rendszerszinten is fontos pénzintézet közé sorolták Bukarestben, ám a hitelállományra vetített tőkepuffer növelésével a hitel- és lakáspiac kockázatait kívánják csökkenteni, ergo a hitelezési tevékenység visszafogását célozzák, ami a cég eredményeit is mérsékelheti.

A legnagyobb, 2 százalékos pótlólagos tőketartalékot egyébként a Banca Transilvaniának kell félretennie, ezt követi az UniCredit, a BRD és a BCR, amelyeknek 1,5 százalékos kiegészítő tőkekövetelményük lesz, majd sorrendben a Raiffeisen Bank 1 százalékkal, az OTP Bank, az Alpha Bank és az Eximbank, egyenként 0,5 százalékkal

– ismertette a portálnak Florian Neagu, a BNR pénzügyi stabilitásért felelős igazgatóhelyettese.

A román jegybank képviselője azt is elmondta, hogy nagyon alaposan meg fogják vizsgálni a kritikus bankok osztalékpolitikáját is, annál is inkább, mivel a világjárvány idején jó eredményeket hoztak az ajánlásaik.

Az NCMO arra ösztönzi a hitelintézeteket, hogy az elkövetkező időszakban az osztalékfizetési politikát illetően igen körültekintő, a tőkeerőt védő magatartást tanúsítsanak, hogy megfelelően reagálhassanak a közeljövőben esetlegesen megnyilvánuló zavarokra. Az NCMO a Román Nemzeti Bankkal szorosan együttműködve ezért gondosan figyelemmel fogja kísérni a hitelintézetek osztalékfizetési politikáját – írja a portál, amely a hatályba lépés időpontjáról nem ejtett szót.

Arra fogjuk kérni a bankokat, hogy legyenek óvatosak, és ügyeljenek rá, hogy egymást átfedő válságokkal kell szembenézniük

– tette hozzá Florian Neagu.

Az anticiklikus tőkepuffer (countercyclical capital buffer, CCyB) alkalmazása 2016. január 1-jétől az Európai Unió minden tagállama, így Magyarország számára is kötelező. A magyar anticiklikus tőkepufferráta meghatározására kijelölt hatóság a Magyar Nemzeti Bank.

Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa június 30-án a magyarországi kitettségek esetében alkalmazandó anticiklikus tőkepufferrátát 2023. július 1-i hatállyal 0,5 százalékra emelte, miután 2020 tavaszán a makroprudenciális tőkepufferek feloldásáról döntött, támogatva a sikeres hitelalapú válságkezelést.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.