BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vihar előtti csend uralkodik a forint piacán, a BUX viszont lendületesen emelkedik

A hazai parkett nagyjai jó formában kezdték a napot, a Magyar Telekom árfolyama kapta el egyedül rosszul a rajtot. A forint kivár, hiszen az MNB 14 órai döntése alapjában határozza majd meg kilátásait.

Jól indult a nap a Budapesti Értéktőzsdén a hét második kereskedési napján. A blue chipek többsége zöldben nyitott, a BUX index 0,19 százalékkal 69 845 pontig emelkedett a kereskedés első perceiben.

_VEZ4356
Kivárt a forint, jól rajtolt a BUX / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Az OTP árfolyama 0,34 százalékkal 17 480 forintig, a Mol kurzusa 1 százalékkal 2838 forintig, a Richter jegyzése pedig 0,54 százalékkal 9370 forintig erősödött a nyitást követő percekben, egyedül a Magyar Telekom papírjai süllyedtek, 0,39 százalékos mínuszban, 1024 forinton áll jelenleg a jegyzés.

Equilor Trader

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.

A forint erős oldalát mutatta, a mai nap azonban minden bizonnyal kifejezetten izgalmas lesz számára, mivel az MNB 14 órakor teszi közzé kamatdöntésének eredményét, melytől az elemzők 25 bázispontos vágást várnak. Az igazán érdekes azonban Virág Barnabás alelnök döntést követő sajtótájékoztatója lesz majd, amin a piacok azt figyelik majd kiemelten, mit mond a jegybank második embere a kamatpálya további alakulásáról – mivel egyes elemzői előrejelzések szerint az sem kizárt, hogy a monetáris testület a mai vágással befejezi kamatcsökkentési kampányát, ez pedig kifejezetten jó hír lehetne az elmúlt napokban gyenge formában lévő hazai devizának. 

A forint az euróval szemben ma 0,01 százalékos pluszban, 395,66-on, míg a dollárral szemben 0,01 százalékos mínuszban, 368,65-ön áll.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.