BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orkánerejű hátszelet kapott a Magyar Telekom

Még az elemzőket is meglepte a Magyar Telekom keddi bejelentése, amely szerint szerdától hat napon át akár napi 4 milliárd forintot is költhet saját részvényei vásárlására. Nem csoda, hogy már szerdán is sokszorosára nőtt a Telekom-részvények forgalma, és ugrott az árfolyam is.

Némileg meglepte Varga Dánielt, a K&H Értékpapír Zrt. elemzőjét a Magyar Telekom keddi közleménye a cég saját részvényeinek vásárlásáról. Főként, hogy a visszavásárlási programot egy ilyen rövid, egyhetes időszakra sűrítették össze, még akkor is, ha fix ügyletekkel is teljesíthető a feladat. Összességében azonban – amint a Világgazdaságnak szerdán elmondta – kedvezőnek tartja befektetői szempontból a távközlési vállalat kedd délutáni bejelentését.

20240129_tmobile_014_VZ Telekom
Orkánerejű hátszelet kapott a Magyar Telekom / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

 

Hat napon át veszi saját részvényeit a Magyar Telekom

A hat kereskedési napon elkölthető összesen 24 milliárd forint ugyanis a sokszorosára növelheti a távközlési részvények tőzsdei forgalmát, ezért ugyancsak pozitívum, hogy a Telekom menedzsmentje azzal is számolt, hogy esetleg nem sikerül az aukciót befejezni. Ebben az esetben szeptemberben folytatódhat a program.

A részvények vételárára egyébként a közgyűlés felhatalmazó határozata csak egyetlen megkötést léptetett életbe, nevezetesen, hogy 10 százaléknál nagyobb mértékben nem haladhatja meg a vásárlás előtti napon a Budapesti Értéktőzsdén kialakult piaci záróértéket.

Az elemző felhívta a figyelmet, hogy az OTP vagy a Richter visszavásárlási kampányait időben sokkal inkább elnyújtva hajtja végre, így a részvények árfolyamát vélhetően kevésbé pörgetik fel.

Van még hová emelkednie a kurzusnak

A K&H-nál rendkívül optimisták a Magyar Telekom részvényeire, hiszen osztalék nélkül is 1210 forintos 12 havi előretekintő célárat adtak a papírra, ajánlásuk pedig vétel.

Úgy tűnik, a befektetők is kaptak az alkalmon, hiszen szerdán valamivel 11 óra után már több mint 2,2 milliárdos forgalom alakult ki a részvényben, miközben a kurzus több mint 3 százalékkal, 1060 forintra emelkedett.

Az Equilor Befektetési Zrt.-nél is azt emelte ki a Világgazdaságnak Szemán Péter elemző, hogy a 24 milliárd forintos keretösszeg hat napra elosztva önmagában is napi 4 milliárd forintos forgalmat generálhat, ami az átlagos forgalom nagyjából hétszerese, ezért logikus, hogy felmerült az esetleges őszi folytatás gondolata.

Az idei részvény-visszavásárlás 24 milliárd forintos összege egyébként közel 10 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi keretet – jegyezte még meg Szemán Péter.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.