BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Begyújtotta a rakétákat a forint, robog a Richter is

Vételi erővel indult a szerdai kereskedés a pesti tőzsdén. A forint reggel jelentősen erősödött az euróhoz és a dollárhoz képest is.

Kedvező hangulatban indult a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 0,2 százalékos emelkedéssel, 71 277 ponton rajtolt.

Hungarian,Forint,20000,Huf,Banknote.,Hungary,Money,Note,Currency.,3d
forint
Fotó: Shutterstock

A blue chipek közül a Richter kezdte a legnagyobb lendülettel a napot, a gyógyszergyártó részvényei 0,6 százalékkal, 9650 forintra drágultak.

Az OTP árfolyama 0,1 százalékkal, 17 770 forintra ereszkedett, a Mol 0,3 százalékkal, 2848 forintra erősödött, míg a Magyar Telekom kurzusa nem mozdult el a keddi 1054 forintos záróárról.

Equilor Trader

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.

A forint meredek erősödésbe kezdett reggel. Az euróval szembeni keresztárfolyam fél óra alatt a 394,6-es szintről 393,4-ig jött vissza reggel kilencig, ami 0,2 százalékos forinterőt jelent. A dollárhoz viszonyítva ugyancsak 0,2 százalékot javított a hazai fizetőeszköz, a kurzus jelenleg valamivel a 363,5-es szint alatt jár.

A K&H értékpapír-elemzőinek kommentárja szerint a hétfői gyengébb szereplés után már valamelyest erősödött a forint árfolyama, ma reggelre pedig 394 alá jutott vissza a devizapár. Technikailag az 50 napos mozgóátlag környékéről indult el még a június második felében mutatott erősödés után a forint, tegnap viszont láthatóan már az inflációs számok sem hoztak nagyobb mozgást. Az Equilor jegyzete szerint rövid távú támaszt a 30 napos mozgóátlag jelent 393,79-nél, letörése esetén a 391–392-es zóna jelentheti a következő támaszt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.