BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy lépéssel megint közelebb került a Fed a kamatcsökkentési periódus startjához

Még pár hete is elképzelhetetlen volt, hogy kimondja Powell, már nem kívánatos a munkaerőpiac további hűtése.

Apró, de nagyon fontos lépést tett az amerikai jegybank, a Fed a várva vár kamatcsökkentés felé. Jerome Powell elnök, keddi kongresszusi meghallgatáson arra utalt, hogy a munkaerőpiac további hűtése nem kívánatos.

FED, Federal Reserve
Fotó: AFP

Láttuk, hogy a munkaerőpiac a sorozatos beavatkozások nyomán jelentősen lehűlt 

– hangsúlyozta kedden Jerome Powell. Ami azért figyelemre méltó, mert a Fed tisztviselői már régóta a túlfűtött munkaerőpiacot emlegették az infláció visszaszorításának elsődleges kockázataként.

Powell azt is elismerte a meghallgatáson, hogy két hónappal ezelőtt még nem ezen a véleményen volt. A Wall Street Journal emlékeztet, hogy még a múlt heti portugáliai konferencián is mennyivel visszafogottabb volt a Fed vezetőjének kommunikácója. 

Ám egy héttel ezelőtt közzétették a júniusi foglalkoztatási adatokat, melyek megerősítették a befektetők azon meggyőződését, hogy már a Federal Reserve szeptemberi ülésén megkezdhetik a kamatlábak csökkentését. A munkaerőpiaci adatokat követő tőzsdei felívelés kapcsán mondta Gina Bolvin, a Bolvin Wealth Management munkaerőpiaci elnöke:

ez egy tündérmese forgatókönyve, épp annyira hűl a munkaerőpiac, hogy elkerüljük a recessziót, de mégis segít enyhíteni az inflációt.

Az amerikai gazdaság idén is havonta átlagosan több mint 200 ezer új munkahelyet teremtett, de  a munkanélküliségi ráta emelkedett: idén júniusban 4,1 százalékra a tavaly decemberi 3,7 százalékról. Powell a mostani kongresszusi meghallgatáson úgy jellemezte a munkaerőpiacot, mint amely nagyjából 

visszatért a világjárvány előtti állapotokhoz, amikor erős volt, de nem túlfűtött.

Miközben az infláció májusban 2,6 százalékra csökkent a Fed által preferált mérőszám (PCE) szerint, ami alacsonyabb az egy évvel korábbi 4 százaléknál, de még mindig meghaladja a Fed 2 százalékos célját. 

Az Egyesült Államokban két módszerrel számítják az inflációt. Az egyik a fogyasztói árindex, a CPI, a másik pedig a kereskedelmi minisztérium által közzétett személyes fogyasztási kiadások (PCE) árindexe. A CPI és a PCE általában eltér egymástól. Ami azért zavaró, mert a Fed a PCE-inflációt részesíti előnyben, míg az egyszerű befektetők meg jobbára a fogyasztó árindexet (CPI) figyelik. Így állhat elő olyan helyzet, amikor a jegybankárok más inflációt látnak, mint a piac.  

Joggal merülhet fel, hogy miért óvatoskodnak még mindig az amerikai jegybankárok, ha csökken az árnyomás és a munkaerőpiaci folyamatok is kedvezőek. A kulcs a lakhatási infláció. Bár a munkaügyi minisztérium adatai azt mutatják, hogy az infláció a vártnál hűvösebb, de az a kilátás, hogy a lakástulajdonosok többsége emeli a bérleti díjakat, ellensúlyozhatja az alacsonyabb árak hatását. Még májusban is forró volt a lakhatási infláció, amely jellemzően hónapokkal elmarad a széles piaci árhullámtól, s év per év alapon 5,4 százalékot mért a Munkaügyi Statisztikai Hivatal. 

Mindenesetre, a múlt havi dotplot tábla szerint 

a Fed legtöbb tisztviselője arra számít, hogy idén egyszer vagy kétszer csökkentik a kamatlábakat,

ha az infláció lassul, s a növekedés szilárd, de nem túlságosan gyors. A következő ülés időpontja: július 30–31. A piacok most arra összpontosítanak, hogy a tisztviselők ezen a találkozón erősebb utalásokat adnak-e arra, hogy a következő, szeptemberi találkozójukon csökkentik a kamatlábakat. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.