BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felrobbantotta a devizapiacot a Fed, faltól falig csapong a forint, a dollár és az euró is

Az amerikai jegybank meglepte a szakértőket, amikor 25 helyett 50 bázisponttal vágta meg a világ legnagyobb gazdaságának irányadó kamatát, a hullámok pedig már a devizapiacot is elérték. A dollár tankönyv szerint gyengül, a forint örülhet, a piacok pedig minden bizonnyal még egy pár napig emésztik majd a lazítás hatásait.

Az utolsó pillanatig a 25 bázispontos vágás mellett kardoskodó elemzőket meglepte, viszont a már napok óta az 50 pontos nyesésre számító befektetőket távolról sem tudta megingatni a Fed végül félszázalékos kamatcsökkentésről szóló döntése, mely első reakcióként a tőzsdék felfutását és a dollár talajvesztését hozta magával.

dollar, dollár, deviza, árfolyam,
A dollárnak nem tett jót a Fed 50 pontos vágása, a forint azonban egyelőre nagyon boldog / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

A dollárnak fáj a nagyobb vágás, és még fájni is fog

A kamatdöntés óta eltelt bő fél napban azt láttuk, hogy a zöldhasú először, még Powell beszéde alatt hatalmasat esett, majd kilőtt felfelé, most pedig ismét lefelé tendál: a csapongás mögött a szakértők szerint az áll, hogy a befektetők még nagyban emésztik a Fed fejének szavait, melyek szerint elképzelhető, hogy az idei két fennmaradó ülésen nem csak 50, de akár 75 bázisponttal is csökkenthetik összesen az irányadó ráta szintjét, ez pedig sok befektető számára pozíciói újragondolását teszi szükségessé.

A DXY dollárindex például, mely egy szélesebb körű devizakosárral méri össze a zöldhasú erejét, 0,2 százalékkal került lejjebb a döntés óta.

 

A nagy szakadást követő hegycsúcsban, melyet az euróval szembeni grafikon is mutatni fog, az is közrejátszott, hogy Powell beszéde során viszonylag héjamódon válaszolgatott az újságírói kérdésekre, ez pedig a nagy vágást követő dolláreladási hullámot egy rövid időre ellentettjére fordította – a Fed-elnök ugyanis többször is hangsúlyozta, hogy csak akkor vágnak lendületesen a továbbiakban, ha azt a gazdasági adatok alátámasztják, nem érzik, hogy elkéstek volna a monetáris enyhítés megkezdésével, sőt, úgy látja, sietniük sincs hova.

Mindez azt üzente a piacoknak, hogy a Fed szerint akkora gond talán még sincs a gazdaságban, ez az optimizmus pedig rövid időre átvette az uralmat a devizapiacon is. A felfutás azonban kérészéletű volt: a csúcsról a dollár villámgyorsan 0,66 százalékot szakadt az euróval szemben, és ez a forma lesz majd az, amely az elemzők szerint az év hátralévő részét is uralni fogja majd.

 

Az ING elemzői friss jegyzetükben hangsúlyozták: a dollár fejlett piaci versenytársainál nehezebb helyzetből várhatja az év végét, ebben pedig a piacoknak is hatalmas szerepük volt. A szakértők ugyanis úgy vélik, a Fedet a bődületes nagyságú piaci tétek győzték meg végül az 50 pontos vágás szükségességéről, amelyekkel nem mertek szembemenni a világ legbefolyásosabb jegybankjánál – ez pedig nem teremt túl jó precedenst a jövőre nézve, az opciók alakulása ugyanis 68 pontnyi vágást előlegez még meg az idei évre.

A forint egyelőre nagy nyertes

A hazai deviza egyelőre nagy menetelést mutat a dollárral szemben, saját lokális mélypontjához mérten 0,78 százalékkal került feljebb a zöldhasú ellenében, és ugyan ez egyelőre kedvező fejlemény, a folytatás bőven tartogathat még kérdéseket.

 

A forint kilátásait ugyanis nemcsak 

  • az MNB, de 
  • az EKB és 
  • a Fed 

várható kamatpolitikája is befolyásolja, arról nem is beszélve, hogy 

  • a magyar
  • és a kontinentális gazdaság helyzetének is 

lényegi beleszólása van a fizetőeszközünk értékének alakulásába, sőt, Virág Barnabás szavai szerint a hazai monetáris politikának már a magyar piacba vetett bizalom visszaépítése is a feladatai közé tartozik – változóból így van bőven, szóval minden bizonnyal az időközben érkező gazdasági adatok lövik majd be, pontosan milyen sávban is mozog majd a forint az év hátralévő részében.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.