BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már megint a forinton csattant az ostor

Gyengülnek a régiós devizák és ugranak az államkötvényhozamok hétfőn napközben. A háttérben a globális befektetői szentiment romlása és a Bloomberg szerint részben a magyar gazdasági kockázatok állnak, amit a hírügynökség szerint az is jelez, hogy a forint és a magyar államkötvények voltak a legnagyobb bukók.

A forint vezetésével gyengülnek hétfőn a régiós devizák és kötvények, mivel a globális befektetői hangulat kockázatkerülőbbé vált, amit a magyar gazdasági kockázatok is fokoznak – írja a Bloomberg.

Félárnyékban: az izraeli háború elfajulása miatt a 400-at közelíti a forint árfolyama, és em kizárt hogy lesz rosszabb is Stack,Of,Hungarian,Banknotes,Money,(forints).,Europe,Hungary
Árnyékba került a forint / Fotó: Shutterstock

A forint 0,5 százalékot veszített az euróval szemben délután háromnegyed egyig a 2022 decembere óta leggyengébb záró árfolyam felé tartva. Eközben a zloty 0,3 százalékkal, a korona pedig 0,2 százalékkal esett vissza. Később azonban az euró egészen 401,66 forintig korrigált vissza.

Az államkötvények kurzusa is esik az egész régióban, a magyar tízéves hozam 13 bázisponttal 6,75 százalékra, azaz háromhavi csúcsára ugrott, míg a lengyel hozam 7 bázisponttal emelkedett.

A feltörekvő piacok világszerte megfáradtak, mivel a befektetők a biztonságosabb eszközök felé fordultak a közel-keleti feszültségek és a jövő hónapban esedékes amerikai elnökválasztást követő esetleges kereskedelmi fennakadások miatt felerősödött aggodalmak közepette.

Frantisek Taborsky, az ING Bank stratégája szerint a kelet-európai devizapiacokon alacsony a likviditás és nagy a volatilitás, ami a régió valutáit sérülékennyé teszi.

Óvatosan bizakodók vagyunk továbbra is a régió vonatkozásában, annak dacára, hogy tisztában vagyunk a közép- és kelet-európai devizapiacok sérülékenységével a közelgő amerikai választások és a befektetők kockázatot kerülő magatartása fényében

– írta Taborsky a bank befektetőinek szóló jegyzetében.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.