BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hárommillió dolláros kártérítést kapott Anthony Carter ügynökétől

Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság(NBA) játékosa, Anthony Carter és ügynöke közel két évtizedes ügye zárult le a napokban, amikor utóbbi kifizette hárommillió dolláros kártérítését.

Egy korábban viszonylag ismeretlen kosárlabdázó, Anthony Carter és ügynöke, Bill Duffy közel két évtizeddel ezelőtti ügye zárult le a napokban azzal, hogy utóbbi a hibáját kompenzálva kifizette ügyfelének egy hárommillió dolláros összeg utolsó részletét – írja a New York Times.

Anthony Carter 13 évet töltött az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), ahol kiegészítő embernek számított. Karrierje során 623 mérkőzésen lépett pályára, 4,8 pontos átlaga volt 2,1 lepattanóval és 3,8 gólpasszal.

Pályafutása legemlékezetesebb mérkőzését a Miami Heat színeiben játszotta a 2003-as Keleti főcsoport-elődöntő harmadik találkozóján, amikor a New York Knicks elleni összecsapást a dudaszó pillanatában szerzett kosarával ő döntötte el.

Carternek volt egy opció a szerződésében, amelyet ha a 2002/03-as idény végén érvényesít, akkor a következő szezonban 4,1 milliós fizetésért maradhatott volna a Miami játékosa, ami annak fényében, hogy éppen akkor karrierje leggyengébb évén volt túl, tökéletesen megfelelt volna neki – írja a hírportál.

Carter élt is volna ezzel a lehetőséggel, az ügynöke azonban elfelejtette ezt jelezni a klub felé a megadott határidőig.

Fotó: GEORGE FREY / AFP

Ez azt jelentette, hogy

Carter szerződése lejárt, és végül csak a San Antonio Spurs kínált neki szerződést, de csupán az NBA-minimálbért jelentő 750 ezer dolláros fizetéssel.

Duffy – aki az NBA jelenleg egyik legnagyobb sztárjának, a szlovén Luka Doncicnak is az ügynöke – elismerte a hibáját, és az azóta eltelt időszakban éves rendszerességgel törlesztett korábbi ügyfelének, a nagyjából hárommillió dolláros kárt pedig mostanra rendezte – írja a lap.

Érdekesség, hogy az ügynök hibájával, illetve Carter szerződésének lejártával a Heat vezetői számára nem várt anyagi lehetőség adódott – belefértek a fizetési plafonba -, így le tudták igazolni a Los Angeles Clipperstől Lamar Odomot, akit aztán egy év után elcseréltek a Los Angeles Lakershez, megszerezve Shaquille O'Nealt. A legendás center két évvel később története első NBA bajnoki címéhez segítette a Miamit – írták.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.